Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2016 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 39. (Salgótarján, 2016)
Történelem - Fodor Miklós Zoltán–Póczos Sándor: „Mazsola” a vasútállomáson (Egy technikatörténeti emlék megmentése)
Az A21-052-es mozdony elvileg ma is működőképes, állagmegóvása kiterjedt a motor konzerválására is, nyitva hagyva ezzel a lehetőséget a funkcióbővítésre, a gép esetleges későbbi önerős mozgatására. A mozdony kiállítása kuriózumnak számít két okból is. Az egyik, hogy ez idáig „veterán” dízelmozdonyokat nem nagyon állítottak ki vasútállomásokon szobormozdonyként.14 A másik érdekesség, hogy az egyébként nem nagy alapterületű, két sínes salgótarjáni főtéri vasútállomáson egyszerre került kiállításra egy gőz- és egy dízelüzemű mozdony. A támogatóknak, mindenekelőtt a Nemzeti Kulturális Alapnak, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt.-nek, illetve a felújítást végző vasutasoknak köszönhetően a magyar műszaki örökség egy helytörténeti jelentőséggel bíró darabját sikerült megmenteni.15 Az immár két kiállított egykori acélgyári tolatómozdony Salgótarján központjában meghatározó városképi elem. Az A21-052-es „Mazsola” a városlakók körében máris nagy közkedveltségnek örvend. Adatközlők: Juhász Gábor, a Salgótarjáni Síküveggyár volt vasúti üzemvezetője Hollandi László, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek (acélgyár) volt vasúti üzemvezetője Fodor Miklós, a Salgótarjáni Síküveggyár gyártmányfejlesztési csoportvezetője Sas Tamás Internetes források: MÁV M28-as sorozat. (https://hu.wikipedia.org/wiki/MÁV_M28_sorozat) Magyarországi mozdonyok és motorkocsik becenevei. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarországi_mozdonyok_és_motorko csik_becenevei) www.lococlub.hu http://hbweb.hu/iparvasut/a21.htm IRODALOM AMBRÓZY József - CZUMPF Ernő - HAJTÓ Béla - FORGÓ Sándor (szerk.) 1964 Ganz-Mávag Diesel zsebkönyv, a Ganz-Mávag Mozdony-, Vagon- és Gépgyár 120 éves fennállásának évfordulójára. Budapest. MEZEI István 1984 Mozdonyok. (Kolibri könyvek) Budapest. 14 Az A21-052-es mozdony kiállításáról tudomást szerezve érdeklődtek éppen Beremendről hogy korábbi két ott lévő mozdonyt ők is szívesen kiállítanának, ha lehetséges. Erre sajnos nem kerülhetett sor, hiszen a két keresett mozdony már megsemmisült, de jelzés volt arról hogy a salgótarjáni mozdony megmentése másokat is hasonló akciókra inspirálhat. 15 A mozdony történetéről annak megmentéséről és kiállításáról a széles körű összefogásról Shah Timor rendezésében dokumentumfilm is készült. 120