Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Cs. Sebestyén Kálmán: Jelenetek egy birtok történetéből
I. A birtok Mocsáry Antal könyvében a következőket írja: Salgótarján „birtokosa hajdan Gróf Volkra volt, annakutánna Báró Szluha Ferenc, most pedig Jeszenitzei Jankovics Antal akinek ékes lakhelye vagyon, ’s szép kertjével díszesíti ezen helységet. Van az Uraságnak a’ határ egyik részében, Somos-Újfalu felé vadas kertje is, mulató házakkal ”2 Jankovich Antal Salgótarján környéki birtokaiból 1855. évi halálát követően az élő gyermekek közül négyen részesedtek. Miklós, Erzsébet, Ilona és Antónia. 1867-ben a „nemesi birtokból Luby Józsefnő született Jankovich Antóniát illető 1 rész a tagosítás szerint mint különálló birtokrészt” telekkönyvezték. Ebbe tartozott a tarjáni 1 hold 800 négyszögöl területen fekvő kastély, a kőfallal körülvett udvarral és kerttel, az ispáni lak és egy külön álló lakóház a községben. A telekkönyvi bejegyzés szerint Jankovich Antónia öröksége még „szántóföld, rét, erdő, legelő, Vadaskert. Utak, árkok és patakok - Szászlápa, Bőgortvány, Mikemála, Vendégi, Vadaskert, Siketámyék, Kucoralja, Meszes és Pipishegy nevezetű dűlőkben 631 hold 694 négyszögöl ” Azaz a községtől északra és északnyugatra elterülő birtokrész.3 4 Férje, Luby József, Heves megyében viselt hivatalt. Emellett több birtokrésze is volt a megye több településén, Gyöngyösön, Pesten pedig háza. A gyerekek születése után leginkább Nagyrétjén éltek. Ennek következtében a tarjáni birtokot ispán igazgatta, az örökölt „kastély” kihasználatlanul állt. Utóbbit előbb a bányának adták bérbe, ahol elemi iskolát rendeztek be, majd a bányai iskola felépülte után, 1874-ben a Salgótarjáni Takarékpénztárnak adták el. A birtok többi részét, anyai örökségként, Jankovich Antónia 1873 közepén bekövetkezett halála után, a három gyerek, Sarolta, Géza és Ilona egyenlő mértékben örökölték, természetesen a kötelezettségekkel együtt. Az egyik megkötés a föld alatti, a másik a föld feletti szférára vonatkozott. A telekkönyv az egész birtokra vonatkozóan tartalmazza a következő bejegyzést: „Az 1861 évi morc. 26-án Luby Antónia és Balázs Ilona aszonyok, s Brellich János és Vindstág Gergely közt, úgy szinte ezek és a Szent István kőszénbánya társulat közt 1861. évi június 1-sőjén kötött örök eladási szerződés alapján, a kőszénáshatási és kiaknázha- tósági jog az A + 1-5-ig rend szám alatti nemesi birtokra a Szent István kőszénbánya társulat javára feljegyeztetik. ”4 Salgótarján környékén ezzel a szerződéssel vált lehetővé a barnakőszén bányászat kibontakozása részben a község déli, későbbi forgáchi részén, részben északnyugaton a József-tárók megnyitásával. A másik kötelezettség a kegyúri jogból eredt. 1913-ban jegyezték fel, hogy „a salgótarjáni rom. kath. templom, a plébánia és kántoriak épületek és az ezekhez tartozó gazdasági épületeknek mostani állapotukban való épségben és jókarban tartásából álló szolgalmi jog - az igás fuvar és a kézi napszámok kivételével”5 ezt a birtokot terheli. Jankovich Antal idejében, aki a Szluha birtokkal a kegyúriságot is örökölte, 2 MOCSÁRY Antal: Nemes Nógrád vármegyének Históriai, Geographiai és Statistikai Esmértetése. Hasonmás I. kötet 201. 3 MNL NML XV. 2. Salgótarján telekjegyzőkönyv 127. A. 1. 4 Uott B. 2. 5 Uott C. 71. 88
