Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történeti ökológia - Judik Béla–Szepessyné Judik Dorottya: „Felbecsülhetetlen kincsük Salgó” – tájtörténeti vázlat a középkortól a 20. századig
lül. A magyar erdészet történetének egyik legjelentősebb okmánya, a Magyarországra kiadott erdőrendtartás 1769-ben született. Mária Terézia erdőrendtartása egyfajta iránymutatónak készült erdőterülettel is bíró földbirtokosok számára az erdők kezeléséhez.51 Az 1771-ben kiadott Urbárium a jobbágyok faizását is szabályozta. A Jankovich László birtokainak részét képező Salgótarjánban élő jobbágyok faizásáról kimerítő képet kapunk az Urbáriumból: adózásaik közé tartozott házhelyenként 1 öl tűzifa, tűzifát szabadon gyűjthettek, épületfát a földesúr engedélyével vághattak ki, az erdőhasználat más formáiért (makkoltatás) bért fizettek.52 Az 1782-1784 között Neu ezredes által irányított I. katonai felmérés (Josepinische Aufnahme) térképszelvényei alapján Salgó váránál megjegyezték, hogy erdőben fekszik egy hegyen, és nem vezet semmiféle út a várhoz.53 Láthatjuk, hogy a 18. század végéig a fa számított legfőbb energiahordozónak. A 18. században azonban lett volna lehetőség arra, hogy más energiát vegyenek igénybe, áttérjenek a kőszéntüzelésre. Selmecbányán az 1720-as években a bányászat technikai megújításának izgalmas kísérletei folytak: más energiát akartak felhasználni a mélyművelésű tárnákban lévő bányavíz felhozatalára. Végül 1722-ben üzembe helyezték az angol Isaac Potters találmányát: egy „ősgőzgépet”, amelyet az 1730-as évektől kőszénnel fűtöttek. Az egyre növekvő kőszénszükséglet miatt folyamatosan tárták fel a kőszéntelepeket.54 Radványi Ferenc Nógrád megyét is leíró monográfiájában a Medves hegységhez tartozó Vecseklő kapcsán említ egy vermet, mely magától meggyulladt, és vízzel sem lehetett eloltani.55 Az itt élő emberek nem tudták, hogy mi okozza a gyulladásokat. A válaszra jóval később derült fény. A Pressburger Zeitung 1767. október 31-én megjelent számában a következő sorok voltak olvashatók: „A föld meggyulladásáról, amely a Salgó hegyen, Nógrád megyében, a múlt nyáron keletkezett. [...] a jeszeniczei Jankovich László úr területén fekvő hegyet kelet felé egy rohanó hegyi patak két magas partra osztja. A talaj itt szilárd, zsíros, kénes kigőzölgéssel van egybekötve. A múlt nyáron magától gyulladt meg és izzott erős füsttel, két hónapig. [...] az elégett föld [...] kőszénné lett, amely tűzben nagy lánggal, de kénes szaggal ég.” Beudant francia geológus 1818-ban utazott át ezen a vidéken, aki érdemesnek tartotta a környék megvizsgálását.56 1766-ban és 1768- ban a Helytartótanács aranyjutalommal járó felhívást tett közzé a tőzegtelepek megtalálására. 1766 végén, 1767 elején két kádármester: Matussek Vencel és sógora, Fischer An51 TAGÁNYI 1896. 2:166. sz.; KOLOSSVÁRY Szabolcsné: A magyar erdőgazdaság történelmi fej- _ lődése. In: Az erdőgazdálkodás történelmi fejlődése Magyarországon. Szerk.: Kolossváry Szabolcsné. Bp., 1975. 31. p. 52 MNLNMLIV. l.j. 3. d. 53 Nógrád megye képe a XVIII. század végén. Összeáll.: Eperjessy Kálmán - Schneider Miklós. Salgótarján, 1977. 39. p. 54 R. VÁRKONYI Ágnes: Táj és történelem a XVIII. századi Magyarországon. In: Táj és történelem. Szerk. R. Várkonyi Ágnes. Bp., Osiris Kiadó. 171. p. 55 Radványi Ferenc: Collectanae ad históriám Comitatus Neogradiensis. MNL NML VIII. 701. 56 A korszakban úgy tartották, hogy az elégett földből lesz a kőszén. A széntartalmú pala oxidáció folytán meggyulladhatott. DORNYAY Béla: Salgótarján szénbányászatának történetéhez. Salgótarján, 1937. 4-5. p. 71
