Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Történeti ökológia - Hausel Sándor: A „városi táj” szépítői, a virágkertészek. Balassagyarmat XIX–XX. századi fásítási, parkosítási és virágosítási története

ért, a virágosításra. Ennek egyik első bizonyítéka az a cikk, amely a város virágosítására, a vágott virág használatára buzdít. A virágosítás közüggyé válik, a város 1927-ben közkertészetet hozott létre, a kiültetett fák és virágok rongálói pedig büntetéssel voltak sújthatók. Az általánossá vált virágszeretet létrejöttében az 1934-es Ladányi megyemonográfia szerint Schlägel József (11928) három évtizedes kertész! tevékenységének elévülhetetlen érdemei voltak. A kertváros gondolat jegyében az 1930-as évek elején városi „virágszeretet verseny” indult. Ennek a mozgalomnak a keretében értékelték az ablakdíszítéseket, a virágos kerteket és az utcai kerteket. A virágoskert és a tisztaság közüggyé emelkedett, az újság elítélően írt azokról az üzletekről és lakosokról, akik a virágágyakat szemetesládának használták beleseperve a csikket, gyufaszálat, narancshéjat, ezüstpapírt. Azonban az erőfeszítéseknek meg is lett az eredménye, mert a Városszépítő Egyesület elégedetten állapíthatta meg, hogy mennyire szép a „... virágoktól pompázó és illatozó Rákóczi és Scitovszky utca. ..".A virágszeretet verseny alkalmából is büszkén jelenthették ki: „Balassagyarmat utcáinak virágdísze lakóinak nemes gondolkodását és lelki szépségét hirdeti. ” Erről a virágkultuszról olvashatunk Szabó Zoltán 1937-ben megjelent társadalomrajzában néhány, nem minden kritikai él nélkül megírt sort: ,A vármegye házát virágok futják körül elől piros muskátlik, oldat sokszínű, lila-piros és rózsaszín virágok és szemben a kaszinó álL..A kertek elődük tarkák, sok díszvirággal de ezek a díszvirágok különösebben ízléses összeállítás nélkül tengeriek egymás melled s mázat törpék meg színes üveggömbök vigyáznak a fűnek zöldje és a virágok tarkája közöd... Az Ipoly felé a házak előtti árkot teleültetiék elkerítetten virágokkal és esténként öntözik őket.” 1941-ben, a háború fenyegető árnyékában már inkább a virágkultusz megváltoztatásáról cikkezett az újság. Javasolta a temetési és névnapi koszorúk megváltását jótékony célokra, meghagyná viszont a virágokat az oltáron, az utcákon, az erkélyeken, a szobákban, a síron.6

Az 1870 és 1970 között eltelt száz év alatt számos magán és egy városi kertészeti vállalkozás volt Balassagyarmaton. Időrendben az első virágkertész Stücz Antal (1850-1910) volt, aki 1880-ban hirdetést tett közzé a megye lapjában, szolgáltatásait ajánlva. Ekkor a kékkői uradalom kertésze lett, innentől fogva gyakran jelen volt hirdetéseivel a város életében, majd 1884-ben ő maga is átköltözött Kékkőről Balassagyarmatra. Az egykori Kishíd, ma Madách utcában telepedett le, ahol virág- és konyhakertészetet hozott létre. A döntéséből még látható, hogy igyekezett több lábon állni, amit a zöldségkertészet vitele jelez. Nemcsak termesztett, hanem árusított is kerti és virágmagvakat, palántákat, cserepes növényeket, sokféle rózsát, szőnyegvirágokat, élővirág csokrokat, menyasszonyi, mell- és sírcsokrokat, illetve a korban nagy divatnak örvendő ún. Makkart koszorúkat. Kétségtelen, hogy néhány év alatt a megyeszékhely elismert személyiségévé vált, szakmai elismertségét jól mutatja, hogy amikor 1886-ban Odeschalchi Gyula, a főrendiház tagja, országgyűlési képviselő Balassagyarmatra látogatott, akkor a megyeház dísztermének és lépcsőházának virágokkal való feldíszítését Stücz Antal „műkertészünk”-re bízták. Kiemelték munkáját az 1886. évi tanügyi kiállítás kapcsán is: „Elismerést nyert Stütz Antal balassa-gyarmati műkertész a kiállításnak

6 NLHH 1892. 14. szám, 1894. 12. és 13. szám, 1895 16. szám, 1896. 11. és 12. szám, 1897. 28. és 50. szám, 1898. 6. és 45. szám, 1899. 28. szám, 1900. 39. és 45. szám, NH 1909. 27. szám, 1920. 13. szám, 1928. 23. szám, 1930. 17. szám, 1932. 24. szám, 1933. 28. szám, 1934. 16. szám, 1935. 22. és 24. szám, 1939. 50. szám, NML Vili. 701 Völgyi István cikkgyűjteménye, NML V. 71 281/1903.

33