Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: Gyermekkor a gyárak völgyében
szani. Az egyik játékos a kezében megrázta a pénzt, megkérdezte a másik játékostól, hogy „Sas vagy írás?”, aztán lecsapta az asztalra, és ha a másik eltalálta, megkapta az érmét, ha nem, akkor neki kellett egy ugyanolyan értékű pénzérmét adnia a másiknak. „A snóblit csak hat évesnél nagyobbacska gyerekek játszották, mert a náluk kisebbeknek még nem volt pénze. A zsebpénzt, azt úgy kaptuk, hogy elküldték valamiért és a visszajárni részben vagy egészben megtarthattuk. ”3' A snúr összetettebb játék volt. Mindig tiszta udvaron játszották, lehetőleg kemény talajon. Előtte föllocsolták, fölsöpörték a játékteret. Húztak egy egyenes vonalat két-három méter hosszan. Tőle nagyjából öt méterre húztak vele párhuzamosan egy ugyanolyan hosszú vonalat. Lehetőleg rézpénzzel játszották, hogy a dobáshoz megfelelő súlya legyen. A játék úgy kezdődött, hogy az egyik vonalhoz álltak és a másik vonal felé dobtak. Mindenki csak egy pénzt dobhatott. Akinek a legközelebb esett a pénze a szemben lévő vonalhoz, az lett az első helyezett. Neki volt joga összeszedni az összes pénzt, majd először feldobni. Mielőtt feldobta volna, meg kellett mondania, hogy milyen oldalukkal felfelé lévő pénzérméket akar majd összeszedni: sas vagy írás? Aztán feldobta, és amelyiket eltalálta, azt összeszedhette. Az el nem talált pénzérméket újból feldobták, most a második helyezett próbálkozhatott és ez így ment addig, amíg el nem fogytak a pénzek. Lehetett fogadni is a játékosokra, hogy ki nyeri a dobást, de arra is fogadtak, hogy a földobott érméből a próbálkozó hányat talál el. A VI. típusba sorolt értelemfejlesztő játékok közül a leggyakrabban a szembekötős játékokat említették, úgymint a „Koszorú, koszorú...” illetve az „Erre csörög a dió”. Bár nem kimondottan játékként tekintettek rá, de érdekes nagyobb gyerekekhez kötődő szórakozás volt a hangos felolvasás. „Aztán vök egy nagyobbacska társunk, aki rendszeresen ponyvákat olvasott hangosan a kicsiknek, azok meg kísérték. Vök, hogy elmentek vele Jónásch-telepig meg vissza. ”37 38 A gyermek akármivel képes játszani, így tulajdonképpen bármi játékszernek minősülhet. A fogalmat a gyermekek tárgykészletének vizsgálatakor szűkítenem kellett. Káár Katalin fogalommeghatározását vettem alapul. „Játékszernek azokat a különböző anyagokból (növényi, állati alapanyagok, fa, kő, papír, fém, stb.) készük, kizárólag a játszás céljait szolgáló tárgyakat nevezzük, amelyek formájukat, alakjukat tudatos emberi tevékenység nyomán nyerik el ”39 A játékszereket további két kategóriára bontottam: készen vásárolt játékszerekre és a saját készítésű játékokra. Adatközlőim elmondása alapján a kettő között az arány 1:1 volt. Vásárban vehető közkedvelt játékok voltak a dugós, illetve a szalagos puskák, a citrompisztoly. A fűszerüzletekben lehetett venni a dugókat, a pisztolyt meg a vásárban, vagy a vaskereskedésben. Lányoknak kartonbabákat vettek, amelyekre különböző papírruhákat lehetett illeszteni. Adatközlőim a karácsonyi ajándékaik között emlékeztek önjáró tankra, amely lőtt is, autó és vonat modellekre, morgó mackóra. A saját maguk által készített játékok közül a legkreatívabb a “ballagó” volt. Ügyesség és jó megfigyelőképesség kellett ahhoz, hogy valaki elő tudja állítani a tulajdonképpeni “önjáró cérna spurnit”. A nagyobb gyerekek adták át tudásukat a kisebbeknek, és aki37 Részlet a B. Tiborral készült interjúból (2010). 38 Részlet a R. Endrével készített interjúból (2012). 39 KÁÁR 1990: 546. 320
