Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Néprajz - Várkonyi-Nickel Réka: Gyermekkor a gyárak völgyében
játékirányító beállt a kör közepére, a labda fölé, a többi gyerek felsorakozott a kör vonalán, úgy, hogy a cipőjük orra a vonalon legyen. Volt a játékban egy „írnok”, is, aki tulajdonképpen a második bíró szerepét töltötte be. Az írnok pár méterrel távolabb állt a résztvevőktől. Minden játékos választott magának egy ország nevet. „Én általában Görögország voltam. Akkor az írnok mondta, hogy »Üssön a... üssön a... üssön a Görögország.« és akkor én beugrottam a labdáért és azzal céloztam és dobtam. Akit eltaláltam, annak az írnok fölírt egy fekete pontot. Nyáron volt, a maradék iskolafüzet lapjaiból vettünk ki egyet, arra írtuk. ”4 Ha valakinek összegyűlt öt fekete pontja, annak ki kellett állnia a játékból. Az győzött, aki utolsónak a játékban maradt. A játék több órán keresztül is tarthatott. A kisebb gyerekek rendszeresen játszottak „hajtósat”, aminek a lényege az volt, hogy egy darab kötelet a lovat játszó gyerek a tarkóján és a hóna alatt átvezetett, ez volt a hám, a hajtót játszó társa pedig megfogta és így szaladgáltak. A nagyobbacska fiúk gombfocihoz hasonló játéka volt az úgynevezett „Smólozás”. Minden háztartásból igyekeztek elkérni a Schmoll cipőpasztás dobozt. Az volt a jó, ha minél nagyobb volt, mert megtöltötték homokkal, és a nagyobb erősebb játékosnak számított. Egyik adatközlőm a játékot részletesen ismertette. „A pálya kb. 2x5 méteres volt, föllocsolva, fölsöpörve, jól ledöngölt udvaron. A kapuk kb. 30x10 cm-esek voltak fából hálóval A pályán pontosan tizenhatosok, a félkörök, minden vonal mészporral felszórva vékonyan. A pasztás dobozok a méret alapján 1-5-ig voltak számozva. A kisebb méretűek voltak a csatársor, a nagyobb a védelem és a legnagyobb a kapus. A Schmoll paszta doboz teteje a kívánt csapat színére volt festve. A labda kb. 1 cm-es üveggolyó volt és úgy játszottunk vele, mint a gombfocival Volt esti villanyfényes meccs is, ekkor az egy-egy kapufán egy-egy kocsisgyertya égett. Mindez nagyszámú közönség előtt! Az egyik legjobb játékos volt az a Szojka Ferenc, aki a Puskásék csapatában játszott később. A pasztás dobozba agyagos földet, vagy sűrű homokot tettünk, hogy legyen súlya, jól bele kellett sulykolni, nem kotyoghatott, hogy nehogy a belső rész előbb odaérjen, mint a külső rész. A Gáti festékházban vettük a festéket. A mai Posta környékén volt. Kis gyógyszeres üvegeket vittünk, abba tették bele a színeket. Meg egy másikba hígítót, hogy ki tudjuk mosni az ecsetet. 2 Ft-ba került ez a teljes szolgáltatás. Már háború után emlékszem egyszer mentünk hozzájuk festékért és miután fizettünk és odaadta a számlát, bele vöt csomagolva a két forint. Hú de örültünk neki! Ez egy zsidó kereskedőcsalád vöt. Igazi úriemberek!”34 35 A kolóniái gyerekek között is általánosan elterjedt volt a golyózás. Agyag- és üveggolyókkal játszottak. A golyóknak kézzel ástak kis gödröt, és elsimították a játéktér többi részét. „Vöt egy luk. Az üveg, vagy agyag golyókat, minden fűszerüzletben lehetett kapni, szóval marokkal kellett őket dobni, és ha több ’én golyó' vöt a lakban, mint másik, akkor elvihettem a többi golyót. ”36 A nagyobb fiúk között, akiknek már volt pénzük, kedveltek voltak a különféle pénzzel játszott ügyességi és szerencsejátékok, amelyeket a szülők szigorúan tiltottak, így csak titokban játszhatták őket. Ilyen volt a „snúr” és „snóbli”. Utóbbit lehetett bárhol ját34 Részlet a N. Gézával készített interjúból (2014). 35 Részlet a N. Gézával készített interjúból (2014). 36 Részlet a B. Tiborral készült interjúból (2010). 319
