Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)

Néprajz - Molnár Ildikó: A hagyományos, tájba illeszkedő településkarakter története a 19–20. század fordulójától napjainkig Hollókő példáján

A tájszerkezet változása

Összegezve, a tájszerkezet a tájhasználat alkotója, a tájat alkotó elemek elhelyezkedését, térbeli arányait mutatja. A tájszerkezeti szempontokat vizsgálva nem csak a humán erő által befolyásolt mesterséges környezet, hanem a homogén területi egységek (erdő, legelő területek) is fontos tényezők. Ezeket a területeket gyakran az ökoszisztémák fennmaradását biztosító tájökológiai folyosók (patakok, völgyek, erdősávok) kötik össze. A természetes és a mesterséges tájszerkezet képe mindig függ az emberi és a természeti tényezők tevékenységétől. Ezt a folyamatot nagyon jól követhetjük a Hollókőről készített katonai felmérési térképeken. Az első ismert felmérés térképe az 1780-as évekből származik. Ezen jól látszik, hogy a falu és a vár között nem volt erdő, így arra következtethetünk, hogy a terület már a 18. század végén legelőként működött. A Szőlőhegyre az Öreg-szőlő elnevezést használják, tehát ez a terület az egy tulajdonosú, bortermelésre telepített szőlőskert volt. A többi övezet mezőgazda- sági és erdős terület. A19. század közepén végzett újabb katonai felmérés térképén már nem ilyen félreérthetetlen a helyzet. Itt már nem egyértelműen azonosítható a Szőlőhegy, mint korábban, de itt is utal a szőlő- és gyümölcstermesztésre. A falu és a vár közötti területen jóval nagyobb részt jelöl erdőként, mint a 18. század végi felmérésen. Ellenben a délkeleti területek még mindig mezőgazdasági helyként szerepelnek. Az 1860-as évekbeli térképen nem érzékelhető a jobbágyfelszabadítást követő földosztás, de nem egyértelmű az 1923-as térképen sem. Sőt a falu és a vár közötti terület is erdőként szerepel, de így jelzi a Szőlőhegy egy részét is. Itt a mezőgazdasági területek a falutól keletre és északra fekszenek. AII. világháború után a TSZ-t megelőző 1958-as térképen nagy változás látható. A vár környéke ismét legelő, jól látható az Újfalu fejlődése, a Szőlőhegyen ismét szőlő- és gyümölcstermelés folyik, valamint háztáji zöldségtermelő területként van feltüntetve. Az, hogy az erdőirtással kiszabadított legelők a tudatos mezőgazdasági tervezés, vagy a II. világháborút követő ínséges időszak miatti tűzifabeszerzés eredménye-e, nem ismert16.

1980 után a tájszerkezet képe ismét sokat változott. Nem ismerhető fel a vár körüli hagyásfás legelő, a Szőlőhegy parcellái is kezdtek összemosódni, az erdő ismét kezd visszatörni, az Újfalu pedig folyamatosan bővül A 2013-2014-ben végzett szociológiai - néprajzi - tájvédelmi kutatások után megállapítható, hogy a helyiek belső indíttatástól vezérelve nem változnak: az idegenforgalom kiszolgálása, az élelmiszer könnyű beszerzése miatt nem folytatnak fáradságos, mezőgazdasági tevékenységet. A helyi lakosok ezért a természeti környezet megőrzésére lényegesen kevesebb figyelmet, anyagi és humán erőforrást fordítanak, mint a fő megélhetést nyújtó és idegenforgalmi szempontból jelentős épített környezet megóvására és fejlesztésére. Ellenben, ha ragaszkodnak a megőrzéshez, nem tekinthetnek el a tájszerkezet teljes rehabilitációjától sem, hiszen a falu és környezete egy komplett ökoszisztémát jelöl17.

16 LAPOSA J. 2014.

17 Itt kell megjegyezni, hogy az épített környezet megóvása során az volt a cél hogy a lehető legkorábbi állapotot próbálják megőrizni. Ez az állapot, pedig az 1909-es tűzvészt követő helyreállításokat mutatja. Amennyiben figyelembe vesszük, hogy ez az időszak a 20. század első fele, a 20-as 30us évek, akkor a fentebb leírt jellemzők alapján a határrészek jelenlegi „elhanyagoltsága” a visszaerdősödött területeket, a Szőlőhegyről eltűnt szőlőt, kevesebb gyümölcsfát, és a kapásnövények termesztésének csökkenését a mai állapotok híven tükrözik. Ennek a képnek a társadalmi okai nem csak ma, de a 20. század elején is ismertek. A férfiak a Salgótarján környéki bányákban kezdtek el dolgozni, a nők gyakran a városban kerestek cselédmunkát, és sokan jártak summásnak az Alföldre.

304