Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Régészet - Róbert Malček–Viktória Tittonová: A Füleki alsó vár késő reneszánsz erődítése a 2011–2015 között folytatott feltárások fényében
Egy korábban feltárt támasztópillér helyzete, északi irányban a kutatott szelvénytől, alátámasztja azt a feltevést, miszerint a kőfalat belülről egymástól szabályos távolságokra elhelyezett pillérek támasztották meg. A 2015/2 számú szelvény feltárása során valószínűsíthető, hogy az ún. „Vízibástya” feltételezett területén a kőfalat lerombolták, mivel itt csak annak destruált torzója maradt meg. Ez tanúskodhat akár a helyszínen végbement ostromharcok intenzitásáról is. Amint már említettük, a kurtina eszkarpjának építése után, avagy közben, a fal és az alapárok közötti területet beszórták, majd alaposan ledöngölték. így jött létre a kurtina - kötőgát sánca. A sánc építői mindeközben kihasználták a terep rajzolatát, melynek eredeti, meredeken lejtő felszínét egy három méter mély, részben őskori, részben középkori rétegcsoport alkotott. A 2015-ös ásatási szezon alatt bebizonyosodott, hogy a sánc legkorábbi beszúrását az U15b számú réteg alkotja, amely először a 2011-es ásatási szezon alkalmával lett beazonosítva az U14-es rétegcsoport alatt. Ekkor az erődítés destrukciójaként volt (részben helyesen) interpretálva. 2015-ben kétség kívül két szubhorizontja lett meghatározva a rétegnek, melyeket két külön építési fázisként lehet értelmezni. A régebbi, kompakt szilárd beszórás (U15b) szerkezetét nagyon apró gömbölyű kavicsszemcsék és sötétbarna színű porladó agyag alkotta, melyben őskori, középkori és koraújkori leletek is előfordultak. A legmagasabb (197,8 m tszfm.) és legalacsonyabb (195,7 m tszfm.) pontján bemért beszórás, mely az U7-es számú középkori (későközépkori?) településrétegen feküdt, 8,5 m hosszan lett átvágva, vastagsága 80-100 cm volt. A feltárt részen tehát nem ért el egészen az eszkarp belső faláig, ellenkezőleg, úgy tűnik, hogy a réteg felszíne élesen lejtett 2 méterrel a támasztópillér elülső faláig. így az eszkarp belső oldalánál létrejött egy 2-3 m széles járórész (ez a feltételezés abban az esetben helytálló, ha még ebben a fázisban nem szórták be az U2 számú réteget), melynek alapját a kemény agyagból álló U3 réteg képezte (vagy az U6 réteg - lásd alább). Az U15b számú réteg csaknem teljes felületét egy 2-4 cm vastagságú fehér mészréteg (U15c) borította, amely egyértelműen elválasztotta az alsó U15b számú beszórást a felső U15a számú beszúrástól. A vékony mészréteg csak a fiatalabb KI számú palánk alapárkának helyénél hiányzott. Az erődítéshez ebben az építési fázisban több palánkkerítés is tartozott, ami a hódoltság idején elterjedt építési mód volt. A 16-17. században a palánknak többféle változata készült, az egysoros, kívül agyaggal tapasztott cölöpkerítés mellett erősebbek voltak és nagyobb védelmet biztosítottak az ún. töltött vagy bélelt, valamint a rótt palánkfalak. Utóbbiak esetében két vagy több, mélyre ásott keskeny cölöpárokba cölöpöket állítottak, a szilárdan álló, vesszővel összefont vagy vasszegekkel összeerősített cölöpsorok közé földet töltöttek, a falat pedig kívül megtapasztották.22 A kutatott szelvényben a palánkok egyike (K2) az 5,5-8 m-es szakaszon lett dokumentálva. Három egészen jól megmaradt, 20 cm-es távolságban elhelyezett cölöplyukról van szó, melyek a horizontális síktól 10°-al hajlottak el, miközben az U15b réteg felszíne ezen a helyen kb. 110°-os hajlást ért el. Az egyik átvágott cölöplyuk 260 cm hosszú volt, átmérője pedig 20-30 cm. A gerenda alsó vége az U7-es településrétegbe volt ágyazva, viszont hosszának fele már az U 15b rétegben feküdt. Ha az utóbb említett réteg felszíne az akkori járószintet jelentette, a gerendák minimum 150 cm-re kinyúltak belőle. 22 BUZÁS/KOVÁCS/MIKLÓS 2003, 381. 274
