Balogh Zoltán (szerk.): Neograd 2014-2015. R. Várkonyi Ágnes (1928-2014) emlékére - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 38. (Salgótarján, 2015)
Történelem - Praznovszky Mihály: Köznemesség és könyvkultúra a 19. század első felében Nógrád megyében
mozgott. Az átlagos jövedelműek 24 százalékot, a jómódúak csaknem öt százalékot tettek ki, és a legmagasabbra becsült jövedelműek alig fél százalékát adják a megye nemességének. Ha számokra fordítjuk, a megyében több mint 2500 köznemest tartunk a legszegényebbeknek. Az összeírásban szerepel még 39 honorácior, azaz nem nemesi származású, polgári foglalkozású nógrádi is, akinek van kimutatható éves jövedelme (14 mérnök, 6 orvos, 5 sebész, 6 gyógyszerész, 2 bábaasszony, 3 ügyvéd, 2 levéltárnok és 1 nevelő). Sok más honoráciort nem számítottak ide, noha polgári foglalkozásuk volt, mert kétségtelenül nemesi származásúak voltak, (megyei és városi tisztségviselők, jószágigazgatók, kasznárok, kulcsárok stb.) Mindenképpen itt kell említeni a jegyzőket (161 fő) és a tanítókat, akik 116-an voltak.6 Viszont szerepelnek a nógrádi gyárak, manufaktúrák tisztségviselői is, mint egy éledő, fontos nógrádi polgári réteg első képviselői. Végső soron, összegzi Pálmány Béla, 1848-ra ez a jelentős létszámú Nógrád megyei nemesség „már teljesen szétbomíott társadalmi csoportot alkotott”, amelyben a legnagyobb számmal, mondhatjuk, meghatározó jelleggel, a birtoktalan, semmilyen jövedelemmel nem rendelkező köznemesek voltak. Közöttük és a dúsgazdag főnemesek között a távolság leküzdhetetlen, s a bene possessionatus rétegből kiválók is csak az armá- lisukra vigyáztak, hiszen vagy paraszti munkát végeztek, vagy iparosként dolgoztak, s egyéb alacsonyabb rendűnek számított hivatást választottak. Egyértelműen a jómódú köznemesek veszik át a megye irányítását a közigazgatás és a politikai élet minden szintjén, s nagyon kis létszámban ugyan, de megjelennek majd a leendő polgári Nógrád megye középosztályának első képviselői is. Korábbi tanulmányomban gyakorlatilag nem foglalkozhattam a nógrádi köznemesség könyvkultúrájával, könyvhasználatával. Elsősorban azért, mert az általam vizsgált forrásokban erre alig találtam adatot, s ha igen, az sem volt értékelhető. Mivel a közelmúltban egy jelentős köznemesi inventáriumra bukkantam, amelyben az egykori tulajdonos könyvtára is tételesen, címek szerint felsorolva szerepel, a közeljövőben ezt kívánom a maga teljességében feldolgozni. így a mostani dolgozatomban egyféle előtanulmányként áttekintem, hogy milyen volt, milyen lehetett a nógrádi köznemesek viszonya az olvasáshoz. Mindehhez felmutatva néhány más megyebeli példát, viszonyításként a megyei helyzethez. Egy tudós köznemes a könyvről és a könyvtárak hasznáról Kiindulásként a megye első, nyomtatásban megjelent megye ismertetőjét vettem elő, ami alapján korábban már több szempontú elemzést végeztem.7 A könyvkultúra megítélésben Mocsáry Antal a viszonyítási pontot önmagához képest jelölte ki, hiszen adatai, adatgyűjtése és kutatómunkája során meglehetős pontossággal felmérhette a 19. század eleji olvasás- és könyvkultúra helyzetét Nógrádban. Még akkor is fontos ez 6 Számunkra figyelemre méltó, hogy egy 1832-es megyei felmérés szerint - idézi Pálmány Béla - a megyében 261 településen 186 iskola működött, s azok tanítói is vagy jegyzők, vagy kántorok, vagy éppen irni-olvasni alig tudó kiszolgált katonák voltak. 7 PRAZNOVSZKY MIHÁLY: Mocsáry Antal huszonhárom kérdése. In: Köszöntés. R. Várkonyi Ágnes tiszteletére. Salgótarján, 1998. 23-26.; Uő: „Nemzetem javára, nemzetemért írtam” Mocsáry Antal történetírói elveiről a megyei monográfia alapján In: NMÉ 2007. 9-37. 175
