Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Néprajz - Molnár Ildikó: Hollókő gazdasági változásai az elmúlt másfél évszázadban, különös tekintettel a Világörökségi cím elnyerése utáni időszakban
volt. E gazdasági - kereskedelmi tevékenység hatására alakult ki egy módosabb, kupe- cekből álló réteg a 20. század elejére. A marhatartáshoz kapcsolódó számos hiedelem egyikének hatására a hollókői öregek úgy tartották, hogy a marha tejét el lehet apasztani, a kisborjút pedig meg lehet igéz- ni. De ha Luca estéjén fokhagymát tettek az istálló ajtajára, vagy seprűt fektettek keresztben az ajtó elé, a boszorkány már nem tudta elvenni a tehén hasznát. Juhtenyésztés Nógrád erdőkkel sűrűn tarkított megyéjében a makkoltató disznótartás mellett a másik jelentős állattartási mód a félszilaj tartású juhtenyésztés volt. A juhokat a pásztor (juhász) őrizte, akit általában tavasszal felfogadtak, majd ősszel (Mihály, Márton napok valamelyikén) számoltattak el. Magyarországon bár igen sok fajta ismeretes, ezen a vidéken csak a magyar „rackajuh”, a racka és a merinó terjedt el. Ahogyan más vidékeken, úgy jellemzően Hollókőn is, a birkát elsősorban gyapjáért tartották. A megtermelt gyapjú és bőráru mellett a fiatal bárányokat a környező vásárokon értékesítették. A kikészített báránybőrből és a levágott gyapjúból számos, a paraszti ruhatár alapelemeit képviselő ruhadarab került ki: úgy mint a szűr, a suba, a guba, a ködmön és a cucaj is. A helybéliek elsősorban a losonci gyapjúvásárra jártak, ahol a nagy brünni és gácsi posztógyárak képviselői is vásároltak. A legnagyobb számban birkákat a Cserhát dombos vidékén a 19. században tartottak. Ezt követően a földterületek szétosztásával, elaprózódásával a legelők méretei drasztikusan lecsökkentek, így megszűntek a valóban nagyszámú, 200-300 egyedet számláló juhállományok. A 20. század elején ugyan kis létszámú nyájakban főként „selyem gyapjas” bárányokat tartottak, de felhasználásukról nem sok adat található. A birkatartás erre a vidékre is jellemző hagyományai ellenére a táplálkozásban elenyésző a bárány- és birkahús felhasználása, amelyet általában gulyásnak, sült húsnak elkészítve fogyasztottak eL A pásztorok ugyanakkor jelentős hatást gyakoroltak a népi művészet alakulására. Az ő munkásságukat dicséri a Nógrád megyére jellemző áttört faragás megteremtése, a díszes használati eszközök elkészítése és a kecskedudával játszott pásztorzene is. Sertés A 19. században a Cserhát erdeiben, amelynek lankáit hatalmas, összefüggő tölgyerdők borítják, eleve adott volt, hogy a disznók makkoltatásával oldották meg a takarmányozást. Az igen jó minőségű eledelnek köszönhetően gyorsan hízó állatokkal - ugyanúgy, mint a szarvasmarhával - a helyiek kupeckedtek. Ez a sok munkát igénylő tartásforma azonban viszonylag gyorsan eltűnt Hollókő életéből. A sertés tartása továbbra is megmaradt, de az állatokat már a „hidasólakban” tartották bent a faluban. A helyi családok általában 2-3 disznót tartottak, ezeket takarmánnyal és ételmaradékokkal a téli hónapokban felhizlalták, majd levágták. A sertés feldolgozása ezen a vidéken is igen sokszínű volt: készült kolbász, hurka, különböző szalonnák, disznósajt (gömböc), kása, zsír, töpörtő is. A nyersen meghagyott ételeket füstölték és kifagyasztották, így tartósítva azokat. Hollókőn a lakodalmakra mindig vágtak disznót, a család gazdasági helyzetétől függően 1-2 állatot. Lótartás A Nógrád megyei falvakban sehol nem volt jelentős a lótartás, olyan gazda vagy föld- birtokos nem volt, akinél a ménes megtalálható lett volna. Jellemzően csak a módosabb 305
