Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Történelemtudomány - Bódi Zsuzsa: A salgótarjáni kisiparosok az 1920-as években
tek ki az ipartestület tisztségviselői és vezetői, a városi képviselőtestületbe virilisi jogon bekerült képviselők. A legtöbb adót fizetők névsora35 - virilisek: 1922. 70-ből 4 kisiparos 1924. 106-ból 16 kisiparos 1925. 75-ből 8 kisiparos 1926. 125-ből 20 kisiparos 1928. 103-ból 8 kisiparos 1929. 120-ból 16 kisiparos A legtöbb adót fizető kisiparosok között mindenféle szakma képviselői jelen voltak. Nagy számban szerepeltek a mészárosok (1926-ban például a 20-ból 4 volt mészáros), de volt köztük számos kőműves és kocsmáros is. Sőt találunk köztük kéményseprőt és szobafestőt is. Döntően meghatározta a kisiparos társadalmi rangját az is, hogy melyik szakmában dolgozott. A módosabbak közé tartoztak a fényképészek, fogtechnikusok, órások, ékszerészek, nyomdászok, taxisok, tehát azok, kiknek jelentős tőkére volt szükségük műhelyük beindításához, általában ritkább szakmát űztek, és a korszakban újdonságnak számító technikát (villamos áram, rádiózás) alkalmaztak. Értelemszerűen szegényebbek voltak azok, akik hétköznapibb, gyakoribb műhelyt vittek, mint például a cipészek, női szabók stb. Szintén meghatározó volt, hogy hol feküdt az üzlet vagy a műhely, volt-e fióküzlete, és melyik réteghez tartozott a vásárlóközönsége. A leglátogatottabb és legszínvonalasabb boltok a Fő utcán, az Erzsébet téren és a Kassai soron álltak.35 36 A legjobb módú kisiparosok már telefonnal is rendelkeztek. 1926-ban a 88 előfizető közül nyolc volt kisiparos.7 Külön csoportot alkottak a megöregedett iparosok. Az ő helyzetük nem rendeződött a 20-as években, bár ez a kérdés az egész országban napirenden volt más rétegek esetében is. A városi hetilap többször is taglalta ezt a problémát. 1925-ben az Egységes Párt szociális bizottsága elkezdte tárgyalni az Ipartestületek Országos Szövetségének memorandumát a kisiparosok nyugdíjáról. A cikkíró szerint a kisiparosok végre belátták, hogy szakmájukból következően egészségük és testi épségük veszélynek van kitéve. Épp ezért saját, illetve családjuk megélhetését öregségükre vagy munkaképtelenségükre valamilyen módon biztosítani kell. Azt javasolják, hogy „iparigazolványt csak olyan feltételekkel adnának ki, ha a kérelmező kötelezné magát arra, hogy a felfektetett táblázatból a maga által választott évi járadék után folyó díjakat közterhek módjára befizeti”.38 39 Három évvel később Frühwirt Mátyás országgyűlési képviselő biztosította a kisiparosokat, hogy egy új érdekképviseleti szerv, az Országos Kézműves Kamara megalkotása után törvénybe iktatják a „megrokkant és megöregedett iparosok nyugdíját”.39 Ez a kérdés végül is ebben az évtizedben nem rendeződött. 35 NML p.i. 6291/1922, 7230/1924, 1054/1925 36 2. sz. melléklet 37 Salgótarjáni Almanach, 1926. 2. évf., szerk.: Szántay István 38 A Munka, 3. évf. 1925. máj. 30. 2.1. 39 A Munka, 6. évf. 1928. szept. 22. 4. L 155
