Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Történelemtudomány - Bódi Zsuzsa: A salgótarjáni kisiparosok az 1920-as években
Egy év múlva pedig nyolcezer pengő népjóléti segélyhez jutottak a népjóléti és munkaügyi minisztertől. Ezen összegek már elegendőnek bizonyultak az építkezés beindításához, ami 1930 júniusától 1931 májusáig tartott.25 Eredménye: egy 20 m x 12 m-es parkettás nagyterem színpaddal és egy 12 m x 8 m- es kisebb terem lett. Salgótarján városa a már említett harmincezer pengős kamatmentes kölcsönért cserébe azt kérte, hogy évente két hónapig a nagyterem városi célokra rendelkezésre álljon. A városi képviselőtestülettel kapcsolatuk ezen kívül is igen szoros volt. 1921-ben indult meg a nagyközség rendezett tanácsú várossá alakulását célul kitűző mozgalom. Ebben fontos kezdeményező szerepet játszott az ipartestület, melynek székházában tartották az átalakulás megszervezésére irányuló első tárgyalásokat. Mindezek mellett az iparosok érdekeinek képviseletéért is gyakran fordultak a város vezetőségéhez. 1925-ben az ipartestület azt kérte, hogy a városi munkák, beruházások megrendeléseinél a „helybeli kisiparosság érdekei mindenkor szem előtt tartassanak és megóvassanak”.26 1927-ben levélben tiltakoztak az üzletek vasárnap délelőtt 10 óra utáni nyitva tartása, valamint a hétfői vásárokon résztvevők vasárnap délutáni viselkedése miatt. (Már ekkor elkezdték verni a sátrakat.) A keresztény iparosok és kereskedők vallásos érzületük megsértését látták mindebben.27 Egy évvel később az ipartestület hetven cipésze és csizmadiája írt kérvényt a polgár- mesterhez. A dekonjunktúra viszonyai között sérelmezték, hogy egyre több kereskedő foglalkozik külföldi olcsó cipők és hazai termékek árusításával, sőt a javításokat is elvégeztetik. így a mesterek súlyos helyzetbe kerültek: míg kezdetben 75%-uk segéddel dolgozott, most 90%-nak csak 1-2 tanonc foglalkoztatása adatott meg. „Csak morzsák jutnak” - írták levelükben. Arra hivatkoznak, hogy „a kisiparosok mindig a nemzet fenntartó elemei közé tartoztak, soha szélsőséges dolgokba belesodorhatók nem voltak. ”28 A polgármester válaszul szigorú levélben értesítette a kereskedőket, hogy üzleteikben egyes cipészek számára ne vállaljanak megrendeléseket, hogy így üzleti előnyhöz juttassák őket. Salgótarján iparosainak is messzemenően meghatározta helyzetét az, hogy a polgár- mesteri hivatalhoz kellett fordulni iparengedély kiadásáért, és ott kellett lemondani az iparigazolványról is. A város sok kisipari szolgáltatás árát meg is szabta. Ránk maradt az 1922-es borbély-fodrász árszabás, mely szerint egy borotválás 10 koronába, a bajuszigazítás 3 koronába, a szakállvágás géppel 15 koronába került. A borotválásra még havi bérletet lehetett váltani, 80 koronáért.29 Ebben az évben (1921. december) egy kiló burgonya 12 koronába, 1 kg kolbász 100 koronába, egy tojás pedig 10 koronába került.30 25 Uo. 26 NML p.i. 3445/1921. 27 Uo. 8266/1927. 28 Uo. 453/1928. 29 NML p.i. 2249/1922. 30 Molnári! Tibor: Áralakulás a két világháború között. Ipari termékek ára. Budapest, 1973. 358- 359. L 153
