Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Történelemtudomány - Bódi Zsuzsa: A salgótarjáni kisiparosok az 1920-as években

Nemcsak a cipészek, hanem a többi kisiparos nagy része is segéd nélkül vagy egy segéddel dolgozott. Ennek oka anyagi lehetőségeik szerénysége, valamint tőkeszegénységük volt. Forgótőkéjük a legjobb esetben is csak 100-150 pengőt tett ki.9 Ezért sokszor arra kényszerültek, hogy előleget kérjenek megrendelőiktől. Ráadásul, mivel nem volt társadalombiztosításuk, sem szegénységi bizonyítványuk, ami ellenében ingyenes orvosi kezelés járt volna, egy-egy betegség egyet jelenthetett az anyagi csőddel, nem is beszélve az özvegyek helyzetéről. Erre példa özvegy Schuyer Henrikné esete, akinek néhai férje cipész volt. Az asszony baleset folytán elvesztette fél szemét, ezért nem tudta tovább fenntartani magát. A város elutasította kérelmét, mert kiderült, hogy hat élő gyermekéből négy a városban élt, és el tudták őt tartani.10 11

Az 1920-as évek eleje különösen nehéz volt, a háború, valamint a diktatúra utáni gazdasági visszaesés miatt. Kevés volt a nyersanyag, csökkent a vásárlók száma. Az új határok negatívan befolyásolták a város gazdasági életét. A község képviselő testületé 1920- ban írásban benyújtotta sérelmeit a határmegállapító bizottságnak.11 Ezek szerint a település elvesztette élelmiszerbázisát, iparát és kereskedelmét pedig a legnagyobb és legjobb közönségétől fosztották meg. Megnehezült a megyeszékhely, Balassagyarmat megközelítése is a Somoskőújfalu-Losonc-Litke vasútvonal elvesztésével. Ugyanígy megnehezült a közlekedés Cered és Salgótarján között, mert a Somoskőújfalu-Fülek-Ajnácskő vasútvonal szintén „elveszett”. Mindezek következtében megszűnt az összeköttetés a losonci kereskedelmi gócponttal. A járást tehát elszakították a szomszéd termelő vidékektől, piacától. Mindez természetesen magával vonta a kisiparosok anyagi helyzetének jelentős romlását. Külön problémát jelentett, hogy a kisiparosok nagyon nehezen juthattak hitelhez. Két szervezet segíthette őket ebben: az Iparosok Országos Központi Szövetkezete és a Budapesti Kisipari Intézet.12 13 Azonban a kisiparosoknak csak elenyésző része volt hitelképes, hiszen csak keveseknek volt ingatlanjuk, értékes felszerelésük, amelyek fedezetül szolgálhattak volna.

Emiatt maximum 500 pengő erejéig vehettek fel kölcsönt, amire fedezet a szakértelmük és becsületességük volt.12 Tovább nehezítette a helyzetüket a verseny, főleg azokban az ágazatokban, melyek a hétköznapi élet igényeit szolgálták ki. Ezekben az években különösen megugrott a kontárok száma, ami együtt járt a gazdasági válsággal. Sokan varrtak feketén ruhát, vagy sütöttek kenyeret mindenféle képzettség és adófizetés nélkül. De az igazi konkurenciát a gyáripar jelentette, melynek termékeit, a cipőket, ruhákat, bútorokat stb. a kereskedők jóval olcsóbban kínálták, mint a kisiparosok.

Nagy volt a verseny a közmunkákra való pályázatok esetében is. Az 1921. június 6-i közgyűlésen a salgótarjáni ipartestület kérte a képviselőtestületet, hogy a községi munkáknál vegyék figyelembe a helyi kisiparosok érdekeit.14 Ezt a város több esetben is teljesítette. 1929-ben Kilczer és Vehovszky kőművesek tervet nyújtottak be a Vasút utcai

9 L. Nagy Zsuzsa: A haszonból élő kispolgár - Kisiparosok és kiskereskedők a két világháború közötti Magyarországon Debrecen, 1997. 250 L

10 NML p.i. 8912/1927, 7659/1927.

11 NML p.i. 115/1920, 3886/1920

12 L. Nagy Zsuzsa i.m.

13 L. Nagy Zsuzsa i.m.

14 NML p.i. 3445/1921.

150