Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)
Történelemtudomány - Jakus István János: A közlekedés, az ipar és a városi fejlődés kapcsolata Salgótarjánban és környékén
Az új lakosok a megtelepedett iparágakat már korábban megtelepítő helyekről származó munkások vagy mesterek voltak. Ez nagymértékben behatárolta azt, mely területekről volt érdemes idevándorolni. így a Magyar Királyságon kívülről az alábbi mértékben érkeztek: Ausztria 779 fö Bajorország 15 fo Csehország 414 fó Dalmácia 159 fő Morvaország 251 fő Olaszország 4 fő Poroszország 46 fő Szászország 10 fő Szilézia 63 fö A Magyar Királyság területéről leginkább az északi területekről érkeztek az új lakók, ami részben a Gömör - Szepesi ércbányászat visszaesése utána munka nélkül maradtak miatt alakult így. Ennek következtében speciális lakossági összetétel alakult ki. A környék az első ipari üzemek teljes beindulásával és az 1876-os kiegyezés utáni enyhülő politikai szigor mellett a fellendülő Monarchia tökéletes mintaképe volt kicsiben. A lakosság közel harmada volt magyar, német illetve nyugat-szláv (szlovák, cseh, lengyel) anyanyelvű még a maradékon osztoztak a további nemzetiségek. Az ilyen multikulturális közegben már az együttélés is hordozhat kellemetlenségeket, de a munkában való kommunikáció terén is jelentős problémák adódhatnak. Ezt sikerült megoldani így létrehozva a régió legérdekesebb társadalmi szerkezetű települését. Érdekesség, hogy az üzemekben dolgozó, különböző anyanyelvű emberekkel kapcsolatban az elvárás nem a magyar vagy német, mint hivatalos nyelv használata volt, hanem csupán annyi, hogy az egymással kapcsolatba kerülő munkafolyamatokban részt vevők értsék meg egymás nyelvét (nem volt elvárás a pontos nyelvhasználat). Ezzel a hozzáállással mind a hétköznapi, mind az etnikai feszültséget sikerült feloldani. Azonban a sikeres módszer megtalálása koránt sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek az most látszik. A korai időszakban az otthonról hozott viselkedési minták szülte ellentétekre az egyik legjobb példa a kraji- nai bányászok esete, akik a napi munka végeztével a fizetésük jelentős részét a kocsmába hagyva részegen garázdálkodtak és az útjukba kerülőket megverték éjszaka hazafelé vezető útjukon. Az ilyen kirívó esetek világítottak rá a megoldandó problémákra és nem kis mértékben járult hozzá, hogy 1872-ben a járási csendbiztosi székhelyet Salgótarjánba helyezzék19. A település képét nagymértékben meghatározták a működő üzemek és az elérhető infrastruktúra. Ennek következtében a Tarján-patak völgyében húzódó lakóterületet a vasúti fővonal pályája alapvetően két részre osztotta. A tagoltságot tovább növelték a kiépülő iparvágányok, bár sokkal kisebb mértékben, mint a fővonal. A vasúti pálya kiépítése azonban több problémát is jelentett területrendezési szempontból, mivel az átere19 Csík Pál (szerk.): Salgótarján története; Salgótarján, 1972 (Kiadta a Salgótarján Városi Tanács) 180-192. o. 130
