Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Múzeumtörténet - Patay Pál: Hat és fél év a Palóc Múzeumban

Gyakran látogatta meg a jeles egyházi ünnepek alkalmával a falvakat, azok templomait, minthogy az ünnepekkel kapcsolatos népi szokások is a kutatásai körébe tartoztak.

Szakmai szempontból jó főnök volt. Hagyott dolgozni. A terepen tervezett munkáimhoz mindig hozzájárult, és az elvégzettekkel kapcsolatban kifogásokat nem emelt. A munkámat elismerte. Azt, hogy a MMOK a kedvezőtlen politikai priuszom ellenére már az első Gyarmaton töltött évem végeztével az ország „kiváló muzeológusai" közé sorolt, csakis az ő információinak köszönhettem. Az azonban már kevésbé volt kedvére, hogy a főhatóságunk - 1953-ig a MMOK, majd a Minisztérium - a megyén kívül végzendő munkákkal (pl. 1951-ben 4 heti ásatás Dunapentelén, 1953-ben 8 heti leltározás a miskolci Herman Ottó Múzeumban) bízott meg egyre-másra. Valamint, hogy a kedvenc, illetékes felettes szervek által jóváhagyott kutatási témám (a rézkor) alapján a Tiszántúlon folytattam ásatásokat (1950-ben, 51-ben, 54-ben Fényeslitkén, 1952-ben, 53-ban és 54- ben Polgáron, 1955-ben Berettyóújfaluban).

Trautwein Ottó bácsi hivatalosan teremőrként volt alkalmazva. A háború után, amikor a Múzeum gazdátlanul maradt, önszántából igyekezett az el nem pusztult tárgyakat összegyűjteni és a további pusztulástól megmenteni. Ezért a Közgyűjtemények Országos Főfelügyelősége megbízta a Múzeum ideiglenes gondnokságával (Manga kinevezéséig). A Megye, mint a Múzeum gazdája is biztosított havi 200 forint fizetést a munkájáért.

Ottó bácsi 1945 előtt, mint alezredes a balassagyarmati Honvéd Kiegészítő Parancsnokság parancsnoka volt. Bár sohasem hallottam róla, hogy szélső jobboldali magatartást tanúsított volna, a háború után elbocsátották a Honvédségtől, sőt a nyugdíját is megvonták. (Tréfásan nyugalom nélküli alezredesnek is emlegettem.) Albérletben lakott az Óváros téren. Reggel nyolcra mindég bent volt a Múzeumban és este általában csak hétkor, nyolckor ment haza. (Állítólag azért, hogy ne kelljen hallgatnia a szállásadó asszonya zsörtölődéseit.)

Ha látogató jött a Múzeumba, akkor teremőr volt. Gondosan jegyezte és jelentette havonta a látogatók számát. (Amit Manga - ameddig ingyenes volt a múzeumlátogatás - nem egyszer megnövelve jelentett tovább, mert rossz fényt vetett volna a Múzeumra, ha kevesebb látogatóról számol be, mint az előző év hasonló hónapjában.) Egyébként az adminisztrációs munkát végezte. Ő iktatott, kezelte a házi pénztárt, vezette a pénztár- könyvet, rendben tartotta a házi könyvtárt, stb. Igen lelkiismeretes és precíz munkát végzett. Amikor 1957-ben eljöttem Gyarmatról, még mindig csak 200 Ft volt a fizetése.

A hivatalsegédünk Medvegy. 20 év körüli, különösebb iskolai végzettség nélküli fiatalember volt. Szerettük volna, hogy kerámiarestaurátori gyakorlatra tegyen szert, hiszen alighogy Gyarmatra kerültem óriási anyagot hoztam be Nagybátonyból. Részt is vett Pesten egy tanfolyamon, sajnos nem sok sikerrel. Hamarosan behívták katonának. Az ÁVO-nál szolgált, majd idővel is ott maradt. Mindszentyt őrizte Felsőpetényben.

Medvegy utódja a hivatalsegédi állásban a már idősödő, de még javából munkabíró Bakabányai József lett. Apja a Bars megyei Bakabányán fazekasmester volt. Eredetileg szlovák anyanyelvű volt; ezt még 50 éves korában is lehetett a beszédén érezni. A világháborút megjárta. Egyszer sem sebesült meg, pedig rohamzászlóaljban szolgált. A háború után Balassagyarmaton maradt és itt nősült. Mint civil hivatalsegéd a Kiegészítő Parancsnokságnál volt alkalmazva, vagyis Trautwein Ottó bácsi hivatalánál. Ő is ajánlotta be a Múzeumhoz. A hivatalsegédek gyöngye volt. Az egész várost ismerte. Bármiről volt szó, tudta kihez kell fordulni, kit, hol lehet megtalálni. Kiállítások rendezése során fárad10