Balogh Zoltán – Fodor Miklós Zoltán (szerk.): Neograd 2013 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 37. (Salgótarján, 2014)

Múzeumtörténet - Patay Pál: Hat és fél év a Palóc Múzeumban

ban a nyolcadik lettem. (Manga a fizetését a MMOK-től kapta.) Irigyeltek is érte. Nem egyszer mondták nekem a megyeházán, amikor felmentem a fizetésemért- A muzeológusoknak jó. Csak ülnek a meleg szobában és felveszik a sok pénzt.

Amikor Gyarmatra kerültem, négyen voltunk a Múzeumnál: Manga János igazgató, Trautwein Ottó, mint teremőr és Medvegy János hivatalsegéd, meg jómagam.

Manga János igazgatót, amint említettem, régről ismertem. 1949-ben nevezték ki a Múzeum igazgatójának, de nem a megye, hanem a MMOK státusában volt, onnan kapta a fizetését. Pereszlényben (ma Preslany, Szlovákia), az Ipolysággal szemben, az Ipoly bal partján fekvő községben született az 1910-es évek elején. Tizenhat éves korában beállt a körmöcbányai ferencesekhez novíciusnak, de nem sokáig maradt ott. Tanítói diplomát szerzett, és egy Ipolyság melletti faluban kapott állást. Itt sem maradt sokáig. Átjött Magyarországra, és belépett a Komárom megyei Péliföldszentkereszten lévő szalézi szerzetesek közé. Majd visszament Csehszlovákiába, és a pozsonyi rádió magyar műsorának munkatársa lett. Itt nősült; a felesége tanítónő volt. A bécsi döntés (1938. XI.2.) a Magyarországhoz visszacsatolandó területen érte. Ógyallán (ma Hurbanovo, Szlovákia) kapott tanítói állást. A beiktatásért jelentkezve összekülönbözött a megye alispánjával; az állást nem foglalta el. Felköltözött Újpestre, és beiratkozott a pesti egyetem Bölcsészeti Karára, ahol néprajzot hallgatott. (Addig is már jelentős néprajzi, népzenei kutatást folytatott.) A kolozsvári egyetemen szigorlatozva doktori diplomát szerzett.

A háború után Budapesten a Néprajzi Múzeumban dolgozott. Belépett a Kommunista Pártba, amelynek részéről a Múzeum Igazoló Bizottságának is tagja lett (a bizottság az alkalmazottak politikai múltját vizsgálta.)

Mint múzeumigazgató igen agilisén tevékenykedett. Jól tudta képviselni a Múzeum érdekeit a tanácsi szervek felé. A városi közéletben is részt vett. Élénk kapcsolatot tartott fenn a pártszervezettel is. Novák párttitkár és Mészáros prop/aganda/-agit/ációs/ titkár elvtárs hetente legalább egyszer megfordult a Múzeumban, és hosszabb időt is töltött nála. Ugyanakkor a múzeumbeli munkatársaitól, beosztottjaitól nemhogy megkövetelt volna pártos magatartást, nem volt kifogása azok osztályidegen volta ellen sem. Mondta is nem egyszer, titeket én megvédtek a párttal szemben. (A rossznyelvek szerint azért, hogy egy politikai fordulat esetén tegyen aki tanúskodhasson a nem osztályharcos magatartásáról).

Mint néprajzos komoly kutatómunkát végzett, Főként a népművészet és népzene terén folytatott jelentős anyaggyűjtést. Ezt a munkásságát a szakma élkutatói is elismerték, mint Lajtha László, vagy Rajeczky Benjamin, akik többször is megfordultak Balassagyarmaton. A rádióban is többször tartott utóbbi témájú előadást. Az egyiknek címe (1950-ben), egy népdal első sorát idézve „Aki dudás akar lenni” volt. De a nyomtatott műsorban „Aki tudós akar lenni” volt olvasható. Viaszlemezről (1950-ben még nem volt magnó) el is hangzott a dal. Csak az első versszak után a kellékes rádiós nem kapcsolta azt ki és a másodikat, amelynek kifejezetten szexuális volt a tartalma, ugyancsak kisugározták a magyar éterbe.

Kiválóan fényképezett, amit a munkája során jól ki is használt. Saját maga által kidolgozott képeivel színesebbé tette a kiállításokat. Tudatában volt annak, hogy egy múzeumot csak akkor látogatnak sűrűbben, ha időről-időre újat is tud bemutatni. Rendezett is elég sűrűn időszaki kiállításokat. Hol néprajzi, hol régészeti témájút. De bemutattuk a salgótarjáni üveggyár termékeit, a Nemzeti Bank Horváth nevű, balassagyarmati születésű grafikusának a bankjegyterveit és a tervei alapján nyomtatott bankjegyeket. Vagy rendeztünk a Járási Tanács igényére propaganda célú termelőszövetkezeti kiállítást is. És így tovább.

9