Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)
Történelemtudomány - Fodor Miklós Zoltán: Élet a Bulgárföldön (A zagyvaapátfalvai bulgárkertészek)
NEOGRAD2012 • ADORNYAYBÉLA .MÚZEUMÉVKÖNYVEXXXVI. Apró magokhoz (káposzta, karfiol, karalábé) mintegy ötször annyi földet kevertek homokkal. A magokat gyakran liszttel keverték, hogy elvetve látszódjanak. A leszórt magokra szórtak még 1—2 cm vastagságban porszerű trágyát. (Az évek alatt az alsó, kezdetben meleg trágyaréteg elszáradt, ezt használták később a felső vékony réteghez.) A 19. század végéig a melegágy letakarásához gyékényt használtak, a 20. század elejétől ún. „kertészüveget” alkalmaztak. Mintegy 120 x 90 cm-es keretbe foglalva, több, mintegy 40 x 35 cm méretű síküveg alkotott egy kertészüveget. Az üvegek tetőcserépszerűen, egymásra voltak helyezve, hogy le tudjon róla folyni a víz. A kertészüveg felemelhető volt, ha a növény szára már növekedésnek indult. Időnként leszedték az üveget, és locsolták a palántákat öntözőkannával. A helyi bolgároknak kapóra jött, hogy a kertészetek tőszomszédságában üzemelt a Zagyvapáfalvai Üveggyár (Táblaüveggyár, majd az 1960-as évektől Síküveggyár) . A gyárban nagy számban állították elő másodosztályú üvegekből a kertészüveget. A terméket egyébként az 1960-as években még biztosan gyártották. Mikor a palánták megnőttek, május végén-június elején (ekkorra megszűntek a talaj menti fagyok) átültették őket a fiterákba, illetve a táblákba. Duggatófával elpalántázták a kihajtott palántákat, melléje földet szórtak. Megvárták, hogy beálljon a palánta, meggyökerezzen. Ezután kezdték a locsolást. Háromféle öntözést különböztettek meg a bulgárok: fakasztó, nevelő és érlelő öntözést. A fakasztó öntözés még a melegágyakban történt, locsolókannával. A nevelő öntözést már a fiterákba elültetett palánták kapták. Ebben az esetben sekély, ún. félkapa vizet kaptak. A fiatal palántát nem volt szabad sok vízzel öntözni, mert különben idő előtt ledobta a virágait. A növekvő palántákat a melegebb idő bejöttével már érlelő, ún. nagyárasztó módon öntözték. Az öntözések számát az időjárás határozta meg - ha az csapadékosabb volt, értelemszerűen kevesebbet kellett öntözni. A nyári meleg beálltával gyakran éjszaka öntöztek (holdvilágnál vagy lámpával), nehogy sokkot kapjon a felhevült növény. Öntözés során a csatornába engedett víz előtt a fitera gátját kapával megnyitották. A soron következő fiterának a gátját megnyitották, annak a földjét tolták az előző fitera elzárására. A végén a csatornát elzárták. A növényeket érés közben gyomlálni, kapálni kellett. Különösen a kényes paprika igényelte, hogy többször, leszedéséig ötször-hatszor is megkapálják. A kapálást általában napszámosok végezték. A Bulgárföldön dolgozó kertészek is használták a visszaemlékezések szerint a jellegzetes bolgár kerti szerszámokat, mindenekelőtt a motikát, ami félkörívű, nagyméretű kapa volt, melyet elsőrendűen az öntözőárkok igazítására, ültetés előtt a fiterák lazítására használták. (A magyar eszközkatalógusok bolgár kapa elnevezéssel hirdették. A szerszámot jó eséllyel gyárthatták a salgótarjáni acélgyárban, hiszen a gyárnak élénk exportja volt a Balkán felé - igaz, az általam 211
