Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2012 - A Dornyay Béla Múzeum Évkönyve 36. (Salgótarján, 2013)

Múzeumügy - Cs. Sebestyén Kálmán: Adalékok másfél évtizedhez. Dornyay Béla Salgótarjánban

NEOGRAD 2012 • A DORNYAY BÉLA JÍVL .MÚZEUM ÉVKÖNYVE XXXVI.

sét, melyeket az oktatásban fel lehet használni. 1926 májusában A Munka című újságban a zagyvapálfalvai ásatásokról írva, két gyűjtőhelyet említett, ahová a „felvetődő és anyagi értékkel csak vajmi ritkán bíró tárgyakat” beadhatják. Egyik a bányaigazgatóságon található gyűjtemény, mely a bányai tevékenység során előkerült érdekesebb, főként földtani jellegű anyagot gyűjtötte, a másik „a középiskolai tanulóifjúság szemléltető oktatásának előmozdítására, a szépen gyarapodó reálgimnáziumunk. ”6 Egyébként többször is hangsúlyozta - korábbi tapasztalatai alapján -, hogy a régészeti leletek nagy része tudományos értékkel bír és csak csekély anyagi hasznot hozhat a megtalálónak.

A múzeum tervével kapcsolatban megállapította: „Salgótarján monográfiájának megírása közben rengeteg érdekes anyag vetődik majd fel az ismeretlenségből. Ezek jórésze olyan lesz, mely méltó arra, hogy egy városi múzeumban összegyűjt- sük és szakszerűen rendezzük. Ez a muzeális anyag azután a tanulni vágyóknak és a jövő nemzedékének is majd bármikor rendelkezésére állhat...”7 A korban általánosan elfogadott, létező gyűjteményi struktúrát vázolt fel: könyv és levéltár, régiségtár, képzőművészeti- és ipari, néprajzi, természetrajzi és végül világháborús (hadi) gyűjtemény. Minden bizonnyal a hat osztály létrehozásában szerepet játszott a Veszprémben eltöltött évek tapasztalata. A Laczkó Dezső által irányított múzeumban nemcsak a természetrajzi osztály őre volt, hanem rész vett a gyűjtemény bővítésében is az archeológiától a néprajzig.

Ugyan városi múzeumról írt, de nemcsak szűkén Salgótarjánra értette. Hangsúlyozta, hogy a múzeumok igen messze voltak korábban is Salgótarjántól. így megvan az a tér, amely egyrészt a gyűjtemény gyarapításának terepe, másrészt, amelyben az intézmény ki tudja fejteni hatását. Mintegy biztatásul, párhuzamba állította azzal, hogy a magasabb képzettséget adó középiskolák is távol voltak a településtől. A gimnázium már megvalósult, a múzeumon a sor.

Az idő haladtával azonban az optimizmusa, a szervezés lendülete fokozatosan csökkent. Az ismétlődő felhívások ellenére a várt, ígért támogatás az anyag- gyűjtésben, a téma felszínen tartásában elmaradt. A múzeum létrehozása egyre szűkülő személyi körnek maradt fontos. Bár Dornyay szerteágazó kapcsolatokkal rendelkezett, azok inkább tudományos jellegűek voltak, s a tényleges intézményszervezéshez kevés segítséget adtak. A támadások, értetlenkedések mellett méginkább elkedvetlenítette, hogy a város vezetése évek alatt nem oldotta meg az összegyűlt anyag elhelyezését. Még reménytelenebbé vált a helyzet, amikor 1929 novemberében a Magyar Vidéki Városok Kulturális Szövetsége felmérést készített. Ebben érdeklődtek, hogy a településen működik-e zeneiskola, gyógypedagógiai intézet; van-e hangversenyek számára megfelelő terem, vagy „kultúrház”; a város költségvetéséből támogatja-e a magyar írókat, vagy nyári képzőművészeti

6 A Munka, 1926. május 15.

7 A Munka, 1926. november 27.

13