Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Szirácsik Éva: Salgótarján város az első polgármestere, Dr. Förster Kálmán szemével
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI J J* MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. 1hL«iiTí Eddig az újságcikk. Otthon aztán és bizalmas körben kijelentettem, hogy én nem hiszek ennek az egész cécónak őszinteségében. Egy-két tisztviselő és külső ember, hogy a polgármestert maga felé hangolja, belefekszik a dologba, és széles körben járja az egyesületeket, azok vezetőit. Azok pedig - szegények- kényelmetlenül érzik magukat, de mit mondhatnak mást? Vállalják a szerepet, mert nem vállalni tüntetést jelent, azt meg nem akarják. Egy-egy beszédből azért őszinte melegség is áradt felém -ennek persze nagyon örültem- és én is őszinte szívvel mondtam a jóleső figyelemért köszönetét. Az ünneplés után később mégis megkértem tisztviselőtársaimat és barátaimat, hogy ezt máskor ne csinálják. Ha egyesek és nem ünnepélyes külsőségek között meg akarnak gratulálni, annak én őszintén örülök, jöjjenek névnapomkor a lakásomra, szorítsunk ott egymással kezet, igyunk meg egy pohár bort, de felvonulás, fáklya, virág és ajándék, sok beszéd nem, nem az én ízlésem, és nem is emeli munkám értékét. Meg is ígérték, hogy respektálni fogják kérésemet máskor nem lesz ilyen parádé. És mi történt? A következő évben majdnem szórul-szóra megismétlődött a virágos kocsi, fáklya és minden úgy, mint az előtte való évben. Ajándékul az egyesületek egy berámázott nagy képet adtak, mely a lövésztomyot és annak környékét ábrázolta, Fayl Frigyes rajztanár szép alkotása. Ekkor elhatároztam és hátralevő sok évben be is tartottam, hogy én okt. 12-én délben eltávozom Salgótarjánból, és csak 14-én reggel jövök haza. Rendszerint Ka- rancsberénybe mentem ilyenkor Légrády Béla bácsiékhoz és az ő szép erdőjükbe. A városházán pedig egy felfektetett ívre rájegyezhette nevét az, aki meg nekem akart gratulálni. így is sokan voltak ugyan, de ez még nem volt olyan terhes egyik félre nézve sem. ” Még ebben az évben az Újtelep lakói kérték, hogy a középső utcát Förster utcának nevezzék el. A polgármester kitért ez alól, és kérésére a képviselő-testület az említett utcát Tátra utcának nevezte el. Egy 1929. évi óvodai ünnepség után már nem csupán a megtiszteltetés hárítása jelent meg, hanem a jóleső érzésé is. Mindezt támasztja alá a következő szövegrész. „Ezután a záró ünnepély főszáma meglepetésszerűen következett. A színpadon félkörben, az egyik oldalon a kislányok a másik oldalon a kisfiúk állottak. A középen két rózsacsokrot tartó kislány között a kis Melihercsik Gizus szavaló óvodáLs állott. A háttérben fehér vászonnal letakart kép függött. A kis Gizus elkezdett szavalni. Ajkáról, mint a csurgó csermelyről buzogtak a rímek, szívből jövő és szívhez szóló szavakkal méltatta Salgótarján első polgárának hervadhatatlan érdemeit, melyeket a közoktatással kapcsolatban a kisdedóvodákért eddig szerzett. S mikor a lepel lehullott, aranyozott díszes rámában láttuk annak a salgótarjáni polgárnak daliás, díszmagyaros alakját, kinek szíve a magyar kultúráért dobog, s aki felelősségteljes állásában súlyos szavának latba vetésével támogatja mindazt, ami 46
