Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Szirácsik Éva: Salgótarján város az első polgármestere, Dr. Förster Kálmán szemével
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEUy* I^ZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. szép és nemes. A szeretet és hála könnyei csillogtak a szemekben, hogy olyan első polgára van városunknak, aki -már nem folytatom ezt a dicsérethalmozást- Nagyszerűen sikerült képet az óvodások csináltatták a piactéri óvoda terme számára, hogy ott hirdesse az idők végezetéig a polgármester iránt érzett hálájukat, szerete- tüket. f Vajon hol van most ez a kép/ Az ünnepség végén két gyönyörű rózsacsokrot nyújtottak át a kicsinyek a város polgármesterének, ki meghatva köszönte meg a meglepetésszerű ünnepeltetést. Itt meg szeretném jegyezni azt, hogy ilyen fellengős stílusban fogalmazott dicséreteket, jelzőket magam sem vettem komolyan. Tudom, hogy sok százalékot kell belőlük levonni, de azért -ha őszinte akarok lenni,- ki kell jelentenem, hogy jóra való törekvésem-elismerésem jól esett és további munkára serkentett. ” A várossá válás 10. évfordulóján 1932-ben díszpolgárrá választották Förster Kálmánt érdemei elismeréseként. ”A képviselőtestület az állandó választmány javaslatára egyhangú lelkesedéssel elhatározza, hogy dr. Förster Kálmán polgármestert a város díszpolgárává választja meg... Salgótarján 1922. jan. 27-én délelőtt 9 órakor tartott közgyűlésén alakult át várossá. Az elmúlt tíz esztendő a város történetében oly fejezetet alkot, amely mellet szótlanul elmenni lehetetlen... A város elmúlt tíz éves története soha nem remélt fejlődésről és alkotásokról tesz beszédes tanúságot. Ez a fejlődés és ezek az alkotások a város polgármesterének kiváló képességeit, kitartó munkaszeretetét és alkotóvágyát hirdetik és a képviselőtestület dr. Förster Kálmán eredményekben gazdag működése előtt örömmel és lelkesedéssel hajtja meg az elismerés zászlaját... A lelkes éljenzéssel fogadott üdvözlő szavakra könnyezve válaszolt a polgármester, megköszönve a nagy elismerést, melyet a képviselőtestület útján a város közönsége jutatott a 10 éves jubileum alkalmából neki. A képviselőtestület tagjai hosszasan ünnepelték a polgármester... A képviselőtestületi tagok távozása után a város tisztviselőkara élén Horváth László helyettes polgármester a főjegyzői irodában ünnepelte díszpolgárrá avatott főnökét és melegszívű nejét... A díszközgyűlés felemelő ünnepi hangulatában sereglett össze a városházán az ipartestületből érkező asz- szony, leány és férfi sereg. ” A polgármester válaszában köszönetét mondott: „És most hozzátok fordulok kedves salgótarjániak és köszönöm nektek, hogy otthont adtatok az otthonát elhagyni kényszerült polgármestereteknek. Otthont nemcsak fizikailag, de szívetekben is. Köszönöm, hogy lehetővé tettétek, hogy a mi melegen érző szívünk melegen érző szíveknek viszont szeretetére talált itt, ebben a feketének híresztelt -és mégis bátran állítom- melegen, fehéren érző városban. Köszönöm, hogy módot nyújtottatok arra, hogy teremtsünk, építsünk, városunkat szépítsük, hogy jó szívvel ajánlottátok fel adófilléreiteket városotok oltárára és nem zúgolódtatok, hogy önzetlen jó tanácsot adtatok nekünk sokszor, hogy előterjesztéseimet önérzetes polgárokhoz méltó fegyelmezettséggel tárgyaltatok és emeltétek határozottá, hogy velünk együtt örültetek, ha egy-egy építményünk alapkövét helyeztük el, hogy örültetek, ha egy 47