Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Közlemények - Babus Benjámin Bence–Csirke Péter–Csorba Máté–Tóthfalusi János Péter: Salgótarján 1956-ban. Interjú T. Kerner Edittel
NEOGRAD 2011 • A NOGRAD MEGYEI UZEUMOK ÉVKÖNYVÉ XXXV. SALGÓTARJÁN 1956-BAN INTERJÚ T. KERNER EDITTEL BABUS BENJÁMIN BENCE, CSIRKE PÉTER, CSORBA MÁTÉ, TÓTHFALUSI JÁNOS PÉTER Interjúalanyunk T. Patakiné Kerner Edit, Balassi-díjas, Madách Imre-díjas előadóművész, 2009-ben a komarnói fesztivál Alakítás díjának nyertese. A Nógrád megye-szerte ismert Edit néni könyvespolca most is ugyanolyan népszerű a gyerekek körében, mint a kezdetekkor. Férjével együtt megalakította a Vertich színpadstúdiót, ami azóta is jobbnál jobb előadásokkal kápráztatja el a nagyérdeműt. Edit néni manapság ugyanakkora lelkesedéssel viseltetik a színművészet iránt, mint amikor - saját bevallása szerint - 3—5 évesen túlesett első színpadi élményén.- Már gyerekkorában tudta, hogy előadóművész lesz?- Nem tudatosan, de már tudtam. Egyszerűen minden jel erre utalt. Ti is voltatok óvodások, és tudjátok, hogy az óvodában muszáj verset mondani, apró énekeket énekelni, vagy táncolni. Én ebben különösen nagy örömöt leltem mindig. Nagyon kicsi koromig vissza tudok emlékezni bizonyos dolgokra. Például arra - és onnantól számítom én azt, hogy versmondó vagyok, vagy előadó, művésznek azért akkor még nem lehetett volna nevezni, de az oroszlánkarmokat állítólag mutogattam már magamból -, hogy voltak ünnepségek a városban, és létezett egy ilyen, hogy Béke-nagygyűlés, ami ide látogatott Salgótarjánba. Az összejövetelre a mostani Megyei Önkormányzat épületében került sor, amit akkor Megyetanácsnak hívtak. Ott volt egy gyönyörű szép nagy terem, hosszú elnökségi asztal, rengeteg bordó szék, nagy pálmák két oldalt. Na és ide kellett egy kisgyerek, aki verset mond, mert ugye azt mondják a filmesek, hogy ha egy filmben fóka van meg gyerek, akkor az már biztos siker. Ez a kettő kell bele. így hát az óvodában adtak nekem egy verset, biztos valami olyasmit, hogy kék az ég meg virágzik a virág, meg de jó hogy béke van, amivel persze tökéletesen egyet lehetett érteni. De hát én még olvasni nem tudtam, mert óvodás voltam. Édesanyám volt az, aki any- nyiszor felolvasta nekem a verset, hogy belement a fejembe, mert hát egy gyerek gyorsan tanul. Aztán elvittek engem oda az óvónénik, és kezdődött a nagygyűlés. Gyönyörű szépen fel voltam öltözve, érdekes oroszos stílusú egyenruhák voltak akkor. Divat volt óvodában, általános iskolában, középiskolában is egyenruhában lenni. De ez a kisgyerekeknek aranyos volt, mert sötétkék rakott szoknya, kis fehér hímzett kötény, nagy masni a hajadban, úgy néztél ki, mint egy bolond propeller. Kiálltam oda, és kezdtem volna mondani a verset. Ekkor valaki hátulról megszólal, hogy „nem látjuk”. És az elnök, ez a nagy ember, ne kérdezzétek, 259
