Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Balogh Zoltán: „Dalra, dalra, ünnepeljünk hát!” A Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet Dalkörének emlékei (1923–1942)
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI JUL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. A DALKÖR RÖVID TÖRTÉNETE 1923-IG Magyarországon a szervezett dalárdamozgalom a reformkor végén német mintára létrejött első polgári dalegyesületek után az 1860-as évek elején bontakozott ki. Nógrád megyében a Losonci Dalegylet volt az első, 1863-tól pedig a Balassagyarmati Dalegylet is működött. Közismert, hogy Salgótarján városi fejlődésében meghatározó szerepet játszott a Bánya mellett a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Salgótarjáni Acélgyára. A vállalat első művelődési egyesületét, amely később mintául szolgált a vállalat többi üzemének, 1878-ban Salgótarjánban alapították a gyár főként külföldi származású munkásai. Mint ahogyan a gyári dalárdák prototípusa is Salgótarjánban szerveződött meg az 1880-as években. A szájhagyomány szerint 1886-tól foglalkoztak az Olvasóegyleten belül egy dalárda felállításával. Mindenesetre Wabrosch Béla főmérnök, aki 1900-tól 26 éven át töltötte be az Olvasóegylet elnöki tisztjét, 1925-ben 40 éves dalkörös munkásságáért kapott kitüntetést az országos dalszövetségtől. A dalárda hivatalos megalakításának időpontja azonban az 1892. július 16-án lezajlott nevezetes választmányi ülés volt, amelyen elhatározták, hogy egy dalárda szerveztessék az olvasóegylet kebelében. A Kaitan Rezső vezetésével megalakult dalárdát Wabrosch Béla így jellemezte: „az akkor még egyszerű népdalokon kívül alig tudtunk valamit produkálni. ”2 A dalárda első karnagya Szomor Károly tanító volt 1896-ig. Ezután Uherkovich Ágoston tanító vette át a dalárda vezetését és újból felszólította az egyleti tagokat a dalárdába való belépésre. A dalárdát így jellemezte Wabrosch Béla, aki jelentős szerepet játszott a dalárda megalakításában: „Az Olvasóegylet a dalárdának szülő anyja és viszont a dalárda az Olvasóegyletnek édes gyermeke, istápolója, támogatója, egymásért élnek-hal- nak, osztozik dicsőségében és búbánatában, becézi, simogatja még akkor is, ha az elkényeztetett gyermek rakoncátlankodik. ” A dalárda kezdetben az egylet helyiségeiben jótékony célú hangversenyeket rendezett a szegény árva gyerekek felruházására, és az egylet ünnepélyein szerepelt. Elmaradhatatlan résztvevője volt az egylet „elmulaszthatatlan szent ünnepeinek”, a március 15-i ünnepségeknek, ahol a Himnusz és a Szózat mellett ’48-as dalokat énekelt. Emellett a templomban és az elhunyt tagtársak búcsúztatásán énekeltek. 1895-ben 65 Ft-ért harmóniumot vettek a dalárdának a kórusművek betanításának könnyítése végett.3 2 Bárdos—Kocsik, 2008. 68., Wabrosch, 1926. 11, 23, 83., Wabrosch: Az Acélgyári Olvasókör dalárdájáról. A Munka 1925. május 9. 3 Wabrosch, 1926. 19, 23. 82
