Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYElJ JL MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. távolabb, az útvonal két oldalán épültek meg. Az út, amelynek két oldalán a házak álltak, a sorompótól vezetett a gyár kapujáig, és teljes hosszában fasor szegélyezte. Mindez így festett már az 1930-as években: „Az út szegélyén zölddel futtatott hatalmas munkásházak állnak, erkélyekkel és nagy ablakokkal, az ablakokból rádió szól és loggiákban ülnek a családok. A nyitány az úthoz: nagyon szép, hatalmas modem templom, a ferenceseknek építtette a vállalat és a munkások; egyszerű sima falai magasan nyúlnak a házak fölé. Oldalában kultúrház van, előadóteremmel és ferences rendház. Messzebb kisebb munkásházak következnek, frissen átfestve vidám színekre. Kéken, sárgán és halványpirosan virítanak a jegenyesorok mögött. Ezek a házak a régi munkásházakból lettek, melyeket már elavultaknak tartott a vállalat igazgatósága. Tehát: modernizáltak, az ablakokat kitágították, az ereszeket átformálták, ahol lehetett, erkélyt ragasztottak a falakra, a kapubejáratot a legmodernebb ízlés szerint átépítették, a házak elé kicsiny kertet ültettek. A házak között az ország egyik legmodernebb és legszebb elemi iskolája áll, csempézett fürdővel, parafapadlós tornateremmel, remek műhelyekkel és otthonokkal. Az ablakok alul homályosak, hogy az ádáz külvilág ne zavarja az elemistát s az egész épületet befutja a repkény. Az üzemben hátul zajongó gépek verik a szögeket és jólöltözött, nyugodt munkások figyelik a gépeket. ”35 A kezdetben Rimamurányi, Vasgyári, Acélgyári, majd Malinovszkij, végül ismét Acélgyári úti házsort gyakran nevezték egyszerűen csak acélgyári Kolóniának, holott csak egy volt az acélgyár lakó telepei közül. így emlékszik vissza gyermekkora Kolóniájára, az 1930-as évekre C.C., aki az egyemeletes házak egyikében nőtt fel: „Aztán itt voltak lent, gyönyörűen megépítve deszkából, szépen karbantartva vécék. Két családnak egy és azt tisztán kellett tartani. Ellenőrizték... a gyár. Mert a gyár úgynevezett lakmestere ellenőrzött. Hátul pedig a kamrák... És körbe volt az udvar, mindenütt volt egy nyomóskút és a nyomóskút mellett volt egy olyan 2x2x2- es betonkád, amiben tűzoltó víz volt. És körben voltak ilyen nagyméretű szenes ládák mindenkinek. Úgyhogy mindenkinek ide kellett kijönnie a széné’. Nyáron is, hát főzni kellet, gáz nem vót. Itt gyönyörű, tiszta, söpört udvarok voltak. A jó minőségű szakmunkások laktak itt. Egy pengő húsz fillér volt a havi bérleti díj. Egy jó hengerész keresett kétszáz pengőt. Hát így csak formalitás volt az. A villany ingyen volt. A tizenkét kocsi szén ingyen volt. A tisztviselők kaptak még három kocsi fát is ingyen. És októberben kaptak plusz egy havi fizetést, úgynevezett befőzési pénzt, mert akkor ilyen... divat vót. A kamrák mögött egészen a Salgó útig mindenkinek volt egy olyan 5-6 méter széles kertje végig és abban volt általában egy vagy két gyümölcsfa. Plusz a fölső részén - ott ahol a Salgó út van - disznóólak voltak. Azok is rendbe voltak tartva, ellenőrizték, le van-e meszelve. Gyerekként itt volt a világvége. Ott keresztanyáméknál, az iskolánál a másik világvége. ” 35 Szabó, [é.n.] 236. 64
