Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)
Történelemtudomány - Nickel Réka: A „Rimai” identitás kialakulása/kialakítása a salgótarjáni acélgyári kolónián
NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGYEI JA MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV. A kassai királyi törvényszék vádtanácsa a sajtó útján elkövetett becsületsértési pert a háború végéig elhalasztotta 1915. március 10-én. ítélet végül a háború elhúzódása miatt nem született, az ügy elévült. Viszont az egyik ügyvéd leveléből kiderül, hogy a háború alatt betiltották a Kassai Munkást. Salgótarján jelentősége megnőtt, mivel az erdélyi és felvidéki bányák elvesztése után Budapest ipartelepeit a salgótarjáni medence látta el szénnel. Nem volt kisebb fontosságú az acélgyár szerepe sem, mert a mezőgazdasági szerszámok gyártása csak itt folyt az egész országban, és ennek leállítása a mezőgazdaság termelését veszélyeztette volna.11 Az első világháború utáni trianoni békében a részvénytársaság érdekkörébe tartozó ipartelepeket, vas- és mészkőbányákat, erdőbirtokainak, szénvagyonának nagy hányadát Csehszlovákiához csatolták, ami komoly gondot okozott a termelésben. A részvénytársaság mindent elkövetett, hogy diplomáciai úton Sal- gó, Medves és Vecseklő térségében határkiigazítás következzen be, hogy a gyár szénellátását biztosítani tudják. Hosszas tárgyalások után végül 1922-ben sikerrel jártak.11 12 A gyár áramellátásának biztonságosabbá tétele érdekében 1939-ben a Vízválasztói erőművel, illetve a Salgótarjáni Kőszénbánya Részvénytársasággal villamosenergia-szolgáltatási megállapodást kötöttek.13 A második világháborút megelőző években a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Magyarország egyik legjelentősebb vállaltává nőtte ki magát. Salgótarján népességének összetétele a XIX. század folyamán teljes mértékben átalakult, amelynek hátterében a toborzások álltak. Mindezek következtében a város társadalma részben a kis számban megmaradt tősgyökeres helyi lakosokra, a kialakult vonzáskörzetből bejárókra, valamint a nagy számban ideérkező, általában más nyelvet beszélő betelepülőkre tagolódott. A toborzás különböző formáival részletesen foglalkozott R. Nagy József.14 A toborzó gyakorlat elsősorban és hangsúlyosan az 1890-es években vált kiterjedtté, amely révén a lakosság szám erőteljesen felduzzadt. Horváth István kutatásai kimutatták, hogy a tobor- zók elsősorban a várostól távoli falvakban élő postamesterek, tanítók, tisztviselők, papok, vendéglősök, korábban a vállalatnál dolgozók közül kerültek ki, akik hangsúlyosan a beszervezettek után járó jutalék miatt vállalkoztak e feladatra.15 A toborzottak eredeti lakhelye elsősorban az akkori Felső-Magyarország volt. Az acélgyárban leginkább szlovákok (tótok, illetve liptákok), szepességi szászok (cipszerek) és németek vállaltak munkát. A toborzás elsősorban a termelésben résztvevő fizikai munkásokra vonatkozott. A szakképzett munkaerőt (mérnökök, altisztek) igénylő állásokat elsősorban a Bécsben és Budapesten megjelenő újsá11 Szvircsek, 1993. 53. 12 u.o. 53-54. 13 u.o. 54. 14 R. Nagy, 2010. 61-64. 15 Horváth, 1999. 80—81. 59
