Fodor Miklós Zoltán – Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2011 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 35. (Salgótarján, 2012)

Közlemények - Baráthi Ottó: Emlékezés az első salgótarjáni múzeumigazgatóra, Dr. Gajzágó Aladárra (1922–2011)

NEOGRAD 2011 • A NÓGRÁD MEGY&JXMÓZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXV.

Közel két év katonáskodás - sok megpróbáltatás és szenvedés - után 1945. június elején épségben hazaérkezett. Néhány nap alatt - minthogy még fiatal és egészséges volt - erőre kapott, és aztán azonnal állás után nézett. Elhelyezkedni azonban egyelőre nem tudott, így igyekezett az újjáépítésben hasznosítani magát, ahol csak tudott, alkalmi munkákat is vállalva. A különböző minisztériumokban, hivatalokban végzettségének megfelelő állás után kilincselt.

Befejezte a katonaság miatt részben megszakított-halasztott egyetemi tanulmányait, sikeres abszolutóriuma, majd szakdolgozatának megvédése után köz- gazdaságtan, kereskedelmi ismeretek, gazdasági jog és gazdaságföldrajz szaktárgyakból középiskolai tanári oklevelet szerzett. Szakdolgozatát „A magyarországi bauxit előfordulása” címmel írta, s hozzá konkrét információkat közvetlenül a szovjet tulajdonban lévő gánti bauxitbányában gyűjtötte. A hivatalos szervek - ahogy szívesen emlegette - engedélyezték a kutató tevékenységet, de csakis saját felelősségére.2

ELSŐ MUNKAHELY: A KATEDRÁN

Ezt követően - hinni sem akarta - a kereskedelmi és szövetkezetügyi miniszter szinte azonnal, 1947. augusztus végén kinevezte tanárnak a Salgótarjáni Állami Kereskedelmi Középiskolába. Várakozásteljes izgalommal készült új, jószerivel első - ahogy maga fogalmazta - „igazi” munkahelyének városába, abba a Salgótarjánba, amelyről nem sokat tudott.

Amit hallott, és ami meg nem erősített hírekből eljutott hozzá a városról és lakóiról, az nem volt túl bizalomgerjesztő és megnyugtató számára. Tanulmányaiból tudta, hogy a szlovák határ közeli település a 18. század végén a környékbeli szénvagyonának és erre épülő vasgyártásának köszönhetően indult fejlődésnek, az idegenből betelepült szakmunkásoknak köszönhetően is heterogén népességű volt, és hogy az említett bázison 1922-ben emelték városi rangra. Akkori legújabb információi szerint is megerősítést nyert, hogy odaköltözése idején, 1947-ben Salgótarján már jelentős iparváros, államosított bányákkal, nagyüzemekkel, mely utóbbiakban a kohászat, a gép- és üveggyártás dominált. Ezzel együtt is tartott a „kis Moszkvának” is titulált, „kommunista fészekké” degradált új otthonától, amit inkább csak átmeneti és ideiglenes állomáshelynek tervezett-tekintett.

Az iskola igazgatója akkor Hasznos Imre volt, akinek éppen csak bemutatkozhatott és egy rövid beszélgetés után már meg is kellett tartania az első tanítási

2 Dr. Gajzágő Aladár: Villámok a magyar égen. A Gajzágó család története. Salgótarján, 2007. A szerző magánkiadása.

245