Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Irodalomtörténet - Nagy Csilla: Bábeli történet – Nyelv, kultúra, heterogenitás Mikszáthnál
NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. Ságokat pótolták. ” Prakovszky azonban nemcsak „továbbadta” az információt, nemcsak kultúrák és egyének kontaktusát valósította meg, hanem a hírekből, történetfragmentumokból narratívát rakott össze, amelynek bár nem mindig volt referenciális alapja, a közösség számára mégis meghatározóvá tette a kovács személyét. Érdekes, hogy a templommal szemben a kovácsműhely a nyelvi sokféleség helyszíne: nemcsak Prakovszky, hanem vendégei is többnyelvű műveltséggel rendelkeztek, és találunk utalást arra, hogy Prakovszky az olvasás, azaz a szöveges hagyományozódás embere, és hatalmas tudásanyagot mozgat, egyfajta halandzsanyelven, „érthetetlen iparos nyelven, mely a fiskálisok stílusából van összefogdosva” magyarázza. A megsüketülése a történet több szintjén is értelmezhető: ezen a ponton átrendeződnek a szerkezeti terek (a kovácsműhely mediális jelentősége megszűnik, a kovács a templomban érintkezik az emberekkel), azonban a templom mint heterotópia is átstrukturálódik: Prakovszky itt is stigmatizált, ám ami kívül a gúny és megvetés eszköze, az a verbalitás helyett az érzéki medialitást előtérbe helyező közegben jelentőségteljessé válik. Nemcsak azért, mert akaratán kívül meghatározza a templombeli eseményeket (mivel nem hallja mások énekét, a kántor és a közösség igazodik az ő ritmusához), hanem azért is, mert a stigmatizáltság a mű tapasztalata szerint szakrális jelentőséggel lesz felruházva. A regény végén mintegy megérzi fia öngyilkosságát (lövést hall, utólag megtudjuk, épp abban az időpontban), és siketségének története ezen a ponton új jelentéssel lesz felruházva, amely a kisregény egészének értelmezését felülírja. A siketsége révén létesülő „elnémulás”, amelyet a környezetében tapasztal, valójában az Istenhez való odafordulás gesztusa és feltétele lesz, amely kontextusban a tudás fogalma is új értelmet nyer. A nyelv, a szöveges kultúra elsődlegessége más médiumokkal szemben Kittler szerint az információtároló- és információ- hordozó képességében rejlik, abban, hogy évszázadokon át csak az írott szöveg volt képes az információ tér- és időbeli kiterjesztésére.9 Prakovszky esete is ezt a meglátást jelzi, amennyiben a valódi, Istentől származtatott tudást leválasztja a nyelvről, és azt az érzéki tapasztalat körébe integrálja. Mikszáth ezáltal, már kérdésfelvetését tekintve is rendkívül modern szemléletet tanúsítva, hasonló tapasztalatot vázol, mint a keresztény teoretikusoktól kezdődően a kortárs nyelv- és médiumelméletekig sokan. Az olvasó a kisregény esetében is egy bábeli (vagy inkább bábéi előtti) történet kibontakozásának a tanúja. 9 Vö.: Kittler, 2005. 95
