Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Történelem - Balogh Zoltán: „Nyelvében él a nemzet” – a magyarságtudat hirdetése a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet zászlaján
NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. árulnak, mely olvasmányokat azután nem-és korkülönbség nélkül a család apra- ja-nagyja olvassa. ”4 A Felvidékről idekerült szlovák munkások igen nehezen sajátították el a magyar nyelvet, hiszen otthon a családban szlovákul folyt a társalgás. A gyári vezetők pedig németül értekeztek a munkásokkal. Nem volt így tehát meglepő, hogy ezek a munkások még az 1920-as években is tört magyarsággal „Edledolvasónak” hívták az olvasóegyletet. Nem teljesen lehetett elégedett az Olvasóegylet működésével az egyesület magyar anyanyelvű tagsága sem. Ők 1892-ben az egyik választmányi ülésen elhatározták, hogy az egylet kebelében a magyar nyelv terjesztése végett egy magyar asztaltársaságot alakítanak, amely minden szerdán és szombaton este igénybe veszi az egylet helyiségeit. Az egylet 15 éves fennállásának ünnepén a tagság elfogadta Unger Gusztáv elnök indítványát, miszerint az egylet évenként háromszor tűzzön ki 5-5, egyenként 10 koronás aranyat jutalomdíjul oly idegen ajkú vagy anyanyelvű acélgyári iskolás gyermekek részére, akik a megfelelő erkölcsi magaviselet mellett a magyar nyelvben legjobb előhaladást tesznek. Az acélgyári iskola első tanítója, később fő- és igazgató tanítója, Porázik György elévülhetetlen érdemeket szerzett a magyarosítás terén. Az Olvasóegylet tiszteletbeli tagját a Nógrád Megyei Nemzeti Intézet is kitüntette. A magyarrá válást erősítették az iskolai jegyzőkönyvekben és értesítőkben megjelent megállapítások is: „...bár a munkások több mint felerészben idegen ajkúak, gyermekeik az iskola elvégzése után nemcsak nyelvben, de érzésben is magyarokká lesznek.” Vertich József helytörténet-kutató összevetve a 15. évforduló tagnévsorát a gyár első felvételi naplójában szereplő dolgozók származási helyével, az egylet nemzetiségi összetételére a következő adatokat kapta. A 119 egyleti tag mindössze 15 %-a volt magyar anyanyelvű, a legtöbb tag szlovák nyelven beszélt, 43%, de még a német származású tagok is, 26%, többen voltak. A cseh-és morvaországi származású tagok 9%-ot tettek ki, az egyéb kategóriában levők alkották a maradék 7%-ot.5 Az Olvasóegylet egyik legfontosabb feladatának a magyar nyelv terjesztését tekintette. Nem kis szerep jutott ebben az Olvasóegyleten belül alakult műkedvelő gárdának. 1887. június 19-én adták elő Csányi József egyleti jegyző rendezésében a tiszti tekepálya helyiségében Gerő Károly: Vadgalamb c. népszínművét. A bemutató abban a tekintetben sem volt mindennapi, hogy a szereplők között nem magyar anyanyelvűek is voltak. A rendezőnek így nem kis feladatot jelentett a darab betanítása. „Pozicsányi József úr az, ki - belátva azt, hogy nemcsak szorgalmas, de értelmes munkásokra is van szükség, s hogy édes hazánk nyelvét ráerőszakolni valakire nem lehet, de igenis meg kell kedveltetni, - magára vállalta azt a nehéz feladatot, hogy a nevezett előadást rendezte, betanította az idegen nyelvű működőket, s éjjelt nappallá tett, hogy sikert arasson”- méltatta az előadást a Lo4 Wabrosch, 1926. 19., 24., Balázs, 1978. 151. 5 Wabrosch, 1926. 11., Vertich, 2000. 31., 43., Balázs, 1978. 148., 154., Vertich, 1991. 3. 46
