Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)

Történelem - Balogh Zoltán: „Nyelvében él a nemzet” – a magyarságtudat hirdetése a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet zászlaján

NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI

ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV.

külföldi származású munkásai két csoportot alakítottak, „hogy a nehéz napi munka után szórakozva élvezhessék az együttlét örömeit. ” A népesebb csoport, a Leseverein az élelemtár egyik kis szobájában gyűlt össze, hogy pipázgatás mellett hírlapolvasással és azok megbeszélésével üsse el az időt. Első újságaik a Politisches Volksblatt és a Neues Pester Journal voltak. A másik csoportnak, a Kegelstatt Comiténak egy önmaguk csinálta tekepálya nyújtott szórakozást, főleg a májusi melegebb időben. A Leseverein és a Kegelstatt Comité is csak altiszteket vagy komolyabb munkásokat fogadott tagjai közé. Az Olvasóegylet fennállását 1878-től tartották számon, de az első jegyzőkönyv 1882-ből származik. Mint ahogyan ebben az évben egyesült a két fent említett csoport és vette fel a Rimamurány - Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Acélgyári Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasóegylete elnevezést, amit a tagság egyszerűen csak Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegyletnek hívott. Wabrosch Béla 40 alapító tagot jelöl meg, akik közül „dacára, hogy a hivatalos nyelv akkor még a német volt, mégis a tótok voltak legtöbben, mígcsak csekély számban magyarok. ” 1884-ig a választmányi ülések jegyzőkönyveit német nyelven vezették. Az 1885. évi közgyűlésen a tagság szlovák nyelvű része szóvá is tette, hogy az ő igényeiket nem veszik figyelembe. „Több egyleti tag egyetakarón kérvényt nyújt be, amelyben előadják, miszerint tekintettel arra, hogy az egyletben több olyan tag is van ki sem a magyar, sem pedig a német nyelvet nem bírja, s minthogy ennek ellenében a könyvtár kizárólag csakis magyar és német olvasókönyvekkel rendelkezik, ennélfogva többen a nyelvek nem tudása miatt a könyvolvasás teljes élvezetéből ki vannak zárva, oda terjed kérelmük, miszerint ne csak magyar és német, hanem tekintettel a fenti előadottakra, tót olvasó könyvek is tartozzanak az olvasóegylet könyvtárába.. ” A kérvényen a közgyűlés nemes egyszerűséggel túllépett és azt a döntést hozta: „A gyűlés belátván ennek szükségességét, oda utasítja a választmányt, hogy olyan könyvek bevásárlásra nézve kellő intézkedéseket megtegye, megjegyezvén, hogy ezen könyvek fordítások, magyar irányúak legyenek. ”3 Szlovák nyelvű könyveket később sem rendelt az Olvasóegylet, mindenesetre az 1885-ben rendelt újságok között ott találjuk a Svornost című szlovák lapot, a ’90-es években a Slovenské Noviny-t. 1896-ban pedig, amikor már „nemcsak érzésben, de immár nyelvben is magyarrá” váltak az Olvasóegylet tagjai, a Slovenske Noviny helyett a sorsolási szaklapra, a Mercurra fizettek elő. Anyanyelvi olvasmányként így a soknemzetiségű munkásság számára a könyvügynökök által terjesztett idegen nyelvű ponyvairodalom szolgált, amelyet sem a vezérigazgatóság, sem az iskola tanítója, Porázik György nem nézett jó szemmel, sőt azok kitiltását kérte a gyártelepről. „Különösen bérfizetések alkalmával a colpolteurok egész serege lepi el a telepeket... cseh és német nyelvű rémtörténeteket... ízetlen termékeket

3 Wabrosch, 1926. 5—9., Molnár, 1978. 9., Vertich, 1991. 8.

45