Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)
Történelem - Balogh Zoltán: „Nyelvében él a nemzet” – a magyarságtudat hirdetése a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet zászlaján
NEOGRAD 2010 • ANÓGRÁDMEGYE ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV. „NYELVÉBEN ÉL A NEMZET” A MAGYARSÁGTUDAT HIRDETÉSE A SALGÓTARJÁNI ACÉLGYÁRI OLVASÓEGYLET ZÁSZLAJÁN BALOGH ZOLTÁN A szállóigévé vált gondolat Széchenyi István első művében, a Hitelben fogalmazódott meg. Osztozott a kortársakkal abban a meggyőződésben, hogy egy nép megtartó és összetartó ereje az anyanyelv, az ha elsorvad, elvész a nép, elvész a nemzet is. Tehát a gondolat mintegy a magyar nemzet identitásának foglalatjaként jellemezhető. A legnagyobb magyar reformkori jelmondatát zászlajára tűző Rimamurány - Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság Salgótarjáni Acélgyári Felügyelő és Munkás Személyzet Olvasóegylete, röviden a Salgótarjáni Acélgyári Olvasóegylet történetét kívánjuk bemutatni, ahogyan arról az egylet ránk maradt tárgyai beszélnek. Arra keressük a választ, miről mesélnek az egylet legfőbb szimbólumai, különös tekintettel díszzászlaja, amelyen a jelmondat olvasható, mit rejtenek a zászlórúdba bevert zászlószögek. Hogyan változtak meg az egyleti jelvények, mely fényképek örökítették meg a legfontosabb eseményeket: Természetesen ehhez segítségül hívjuk a könyvészeti forrásokat és dokumentumokat is. Salgótarján képét, társadalmát, megszokott korábbi mindennapi életét gyökeresen átalakította az új iparosodás nyersanyaga, a szén felfedezése, kiaknázása és értékesítése. A nyersanyag elszállításának gondját az 1867-ben átadott Pest-Salgó- tarján vasútvonal oldotta meg, amelyet 1868-ban a MÁV vett át. A vasút bekapcsolta a települést az országos vérkeringésbe. A vasúton érkezett ide a műszaki tisztviselői értelmiség és a munkásság a Monarchia és Európa országaiból. A vasút és a helyi szénmezők nyújtottak kedvező lehetőséget elsőként a Salgótarjáni Vasfinomítónak, később a Palackgyárnak, a Hirsch és Frank Vasöntödének a letelepedésére. Az 1880-as években a lakosság több mint fele nem tudott magyarul és még a századfordulón is több mint 3000 idegen anyanyelvű lakost írtak össze, köztük 1750 szlovákot és 817 németet. A századfordulón gyorsult meg a település magyarosodása. 1911-ben Salgótarján 13 726 lakosából már 13 307-en beszéltek magyarul. A Vasfinomító 1868 és 1880 között főleg Észak-Magyarországról, a Felvidék szlovák lakta településeiről és a Szepességből, kisebb részt Cseh- és Morvaországból, valamint Németországból és elenyésző számban Salgótarján és környékéről toborozta munkásait. 1870-ben alkalmazottai számára nyitott népiskolájában kezdetben 1879-ig magyar, német és szlovák nyelven folyt a tanítás. A gyárban 1871-ben indult meg a termelés mintegy 250 dolgozóval. A gyár fejlődése az 1880-as évek elejétől gyorsult fel, amikor a Salgótarjáni Vasfinomító és 43
