Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)

Néprajz - Steib Janka: A bányász identitás hagyományos elemeinek történeti vizsgálata a bányászat fellendülésétől hanyatlásáig Salgótarjánban és környékén

NEOGRAD2010 • ANÓGRÁDMEGY^JJ^MfZEUMOKÉVKÖNYVEXXXIV.

dolgozott, mint aki szabadságon volt, beállt a helyére, és így 10%-kal több volt a bére. Fontos volt keményen dolgozni és a csapatvezetővel együtt normát teljesíteni. Minél többet termeltek, annál több bért kaptak. Hajtotta őket, hogy minél több jusson a családnak építkezésre, bútorra, kocsira. Sokan kevés szabad szombatot töltöttek otthon, sok volt a „túlműszak” gyakran vasárnap is. A nehéz, erőltetett munka és a nehéz munkakörülmények hatására alakult ki a bányászok körében az az összetartozás, ami identitásukat kialakította.

Szórakozási és kulturális lehetőségek

Életrendjükből fakadóan a bányamunkások szórakozási és kulturális lehetőségei is eltértek a környéken lakókétól. A bányászok csapatban dolgoztak, felelősséggel voltak egymás iránt, így a szabadidejükben is összetartottak. „Ha egy fiatal bányász került a csapatba és házat akart építeni, a csapat elment és segített, természetes volt segíteni. Ez jelentette az összetartást. Az egész bányászokra a világon ez jellemző. ”2S Ez is jelzi a társadalomban való különállásukat, hagyományostól eltérő szerepüket.

Az 1870-es évektől már alapítottak iskolát. Ilyen volt például Szépvölgyben. Kezdetben egytermes iskolák voltak, a tanítók négy nyelven tanítottak a négy elemiben. Később, a bányák nyitásával, a létszámnövekedéssel már kéttermes iskolákat hoztak létre. Selmecbányán 1735-ben indult először bányatiszt képzés, és 1763-tól akadémia, egyetem. Ezt tartják a magyar bányászok ősi alma materának. Itt kezdődött Magyarországon német nyelven bányamérnök, aknász és bányatiszt képzés. 1951-ben kialakították az első bányászati tanműhelyeket és tanbányamezőket. A tanbányák 1957-től fokozatosan alakultak. 1953-ban az általános iskola VI. osztályát elvégzett fiatalokat toboroztak Nagybátonyba, a vájártanulók gyakorlati képzésére.26

A bányatelepeken kultúrházakat, bányakaszinókat létesítettek a dolgozók számára rétegek szerint elkülönülve. Több ilyen kultúrotthon volt, például Mátra- novákon és Zagyvapálfalván. Dalárdákat, zenekarokat alakítottak. A dalárdákban bányász dalokat énekeltek, a zenekarok fúvós zenét játszottak. A színjátszó körökbe főleg a fiatalabb korosztály járt el.27 Salgótarjánban az Acélgyári Kultúrotthon Olvasó Épülete 5-6 teremből állt. Egy könyvtárteremből, ahol a bányászok könyveket kölcsönözhettek, egy színházteremből, ahol a színjátszó kör próbált, és a zenészek is rendelkeztek itt egy próbateremmel. Ennek az olvasónak a könyvtára még ma is működik a nyári hónapokban. Az 1870-es évektől a bányatelepen

25 Vajda István, vegyész, gépész, a Bányamúzeum nyugalmazott tárlatvezetője (2010, Salgótarján)

26 Szvircsek, 2005. 58.

27 NTM. Adattár. 2235-78. 5.

195