Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)

Néprajz - Steib Janka: A bányász identitás hagyományos elemeinek történeti vizsgálata a bányászat fellendülésétől hanyatlásáig Salgótarjánban és környékén

NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYf|JJy|]ŰZElJMOK ÉVKÖNYVE XXXIV.

sokat folytattak a területen, melynek eredményeként 1846-tól kezdődhetett meg a barnakőszén korszerű termelése. A város fél évszázad alatt, a kapitalista ipar érdekei szerint épült ki, így egy nem egységes, hat különböző városrészből álló település jött létre.

Salgótarjánban a szénbányászat indulása után, a termelés fokozásával bánya- vállalatok jöttek létre. Ezek a vállalatok a bányászat virágzásával fejlesztették a falut, valamint a vasútvonal kiépítésével a szénenergiára alapozva kialakulhatott egy ipari jellegű település. Az acélgyár, palackgyár, vasöntöde létrejöttével az ide áramló, nagyszámú népesség, valamint az ipari tevékenység magával vonzotta a kereskedelem fejlődését. Ezeknek a fejlődéseknek a következtében alakult Salgótarján várossá 1922-ben, emiatt nagy a bányászat kultusza a környéken. Megszokott dolog volt, hogy a bánya épített utakat, kórházat, a bánya villamosított, tőkés, később állami vállalat fejlesztette magát a várost. Ezért egyértelmű volt, hogy a vállalat szervezte a bányásznapot is. Az utolsó vállalat, a Nógrádi Szénbányák megszűnésekor, a szénbányászat elhalásakor ez háttérbe szorult.

Fizikailag 2003-ban, jogilag 2005-ben szűntek meg a nógrádi szénbzzányák. Salgótarjánon belül a szénbányászat az 1972-ben az Új-Forgách-i lejtősaknák szénbányákkal megszűnt.

A bányászokat életmódjuk, lakóhelyük, életrendjük, munkabeosztásuk elkülönítette a vidék lakóitól, sajátos megítéléssel látták el őket, melyet maguk számos jelképpel fejeztek ki az idők során. A bánya nem csak munkahelyet biztosított az ott dolgozóknak. Hanák Katalin szavaival élve „nincs olyan gazdasági, társadalmi változás, mely ne csapódna le az életmódban. ”3 A munkások számára, akik a bányatelepeken éltek, minden a bányához kötődött, a kulturális élet, sport és az élelmiszer ellátás.4 A bányászat virágzása idején a bányában dolgozók egy külön közösséget alkottak Salgótarjánban és környékén. Ez a csoport nem egységes, a vándorbányászat miatt állandóan változó volt, az állandó munkásszállásokon élő betelepített és az ideiglenes szállásokon élő idegen, vagy a környékről bejáró bányászokból állt. Sárkány Mihály a Magyar Néprajzi Lexikonban úgy határozza meg a közösség fogalmát, mint olyan lokális csoportot, ahol „a tevékenységek sorozatában valósul meg a társadalmi együttműködés folyamata, amely a kölcsönös függés, az együttműködés és az egységesülés gyakorlatát és magatartását teremti meg körükben”.5 A bányászok azonos szabályok, jogosultságok, munkarendjükből fakadóan azonos életrend szerint élve alkottak egy közösséget, melynek a településen és környékén lévő bányák adták keretét.

3 Hanák, 1984. 18.

4 Szvircsek, 2003—2004. 16.

5 Magyar Néprajzi Lexikon 3. 1980. 330.

190