Szirácsik Éva (szerk.): Neograd 2010 - A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve 34. (Salgótarján, 2011)

Néprajz - Steib Janka: A bányász identitás hagyományos elemeinek történeti vizsgálata a bányászat fellendülésétől hanyatlásáig Salgótarjánban és környékén

NEOGRAD 2010 • A NÓGRÁD MEGYEI

ÚZEUMOK ÉVKÖNYVE XXXIV.

Ferdinand Tönnies 1887-ben a „Közösség és identitás” című munkájában nyitott és zárt közösségeket határolt el.6 A közösség fogalmát vér, hely és tudat alapján írta le, és ez alapján két típusát fogalmazta meg, a természetes és mesterséges közösségeket.7 A mesterséges közösségekben az egyéneket társadalmi célok és érdekek kötik egymáshoz. Ide sorolhatjuk a bányász közösséget, akiknek közös érdeke és célja volt a termelés, megélhetés, túlélés. Nádasdi Éva szerint a közösség hagyományok által szabályozott, együttműködésen alapuló együttes, közös norma-, és értékrendszerrel rendelkezik, melynek tagjait „célracionális okok, valamint affektiv összetartozástudat is motivál”.8 A bányász közösség a munka elvégzésének leggyorsabb és leghatékonyabb módja miatt kénytelen volt csapatban, brigádokban dolgozni. Ezen brigádok tagjainak, valamint a brigádoknak külön-külön is alkalmazkodni kellett egymáshoz. A nap nagy részét együtt töltő munkások a szabadidejükben is összejártak. A sorstársiasság, valamint az előbb elmondottak alapján erős összetartozástudat alakult ki közöttük. A kollektív emlékezet azokból a nyomokból építkezik, amit a régmúlt történései hagytak a későbbi csoportokon. Ezek fennmaradása elég, hogy a régi társadalom ezen nyomok által megmagyarázza fennmaradását és folytonosságát.9 Ez különösen jellemző egy olyan városban, ami a bányászatnak és az erre épülő iparnak köszönheti létét. A bányák bezárásával a város lakói erre a múltra építkezve alakíthatják ki lokális tudatukat.

Jan Assman megkülönböztet kommunikatív és kulturális emlékezetet. A kommunikatív emlékezetet a kortársi emlékezetközösség tagjai hozzák létre, az aktív emlékezés folyamatában jön létre. A kulturális emlékezet a hagyomány szakosodott képviselői általi típus.10 11 A bányászok esetében a jelenlegi nyugdíjas közösség képviseli a hagyományt, akik maguk is bányában dolgoztak, sokuk felmenői szintén ezt a munkát végezték, így Assman két emlékezet-típusa ebben az esetben egyszerre van jelen, ugyanis a 19. század végi bányászat emlékei a következő, majd azt követő generációkra hagyományozódott, akik azonban szintén rendelkeznek kommunikatív emlékezettel. Pierre Nora, aki a kollektív emlékezet történeti hagyománnyá vált formáit vizsgálta, „kötelesség emlékezet”-rő\ beszélt, ami szerinte arra ösztönzi az utókort, hogy a múlt aktív résztvevőinek emlékét ápolja.11 A jelenleg nyugdíjas bányászoknál ez figyelhető meg, azonban emellé társul saját aktív emlékezetük, és a jelenben ápolt hagyományaik szükségességének érzése.

6 Tönnies, 1983. 15—56.

7 Tóm G., 2002. 10.

8 Tér és társadalom, 1987/3.68-69.

9 Halbwachs, 2000. 249.

10 Assman, 1999. 56.

11 Nora, 1999. 6-7.

191