A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXII. (2009)

TANULMÁNYOK - NÉPRAJZ - Dita Nociarová: Szakrális kisemlékek Nógrádban

szakmai szervezetek és egyletek állíttatták (mint pl. a füleki szőlősgazdák, a tuhári kőbánya dolgozói, vagy az Ógácsi* Rózsafüzér Egylet).

2 Gyakran azonban egyének voltak a kezdeményezők - hívők, házaspárok, vagy családok (ahogy a Rubint család Kalondán, Nagy Julianna Terbelédben, Ján Hoffman Breznickán, Ondrej Melichercík Divényben* stb.). Egy-egy ilyen kisemlék lehet tárgyi formában manifesztálódott köszönetnyilvánítás megsegítésért, vigaszért és támaszért az élet nagy megpróbáltatásaihoz - mint amilyen a súlyos betegség leküzdése, gyermektelenség, háborúból való szerencsés visszatérés. A donátorok indítékai néhol ott szerepelnek a talapzatokon és feliratos táblákon (pl. „Beteljesedet..." a terbelédi kőkereszt talapzatán, „Parditka emlékének, aki hősi halált halt" a kálnói*, 1916ból származó öntvény kereszten). Előfordul, hogy a készítő vagy a megrendelő az adott földterület tulajdonosa. A készítő gyakran névtelen, olykor lehetett maga a kezdeményező is - földműves, favágó, pásztorember - tehát olyan személy, aki nem rendelkezett építészeti vagy művészeti képzettséggel. A fakereszteket rendszerint falusi ácsmesterek készítették, a kőkereszteket pedig ismeretlen falusi, vagy éppen hivatásos kőfaragók, akiknek a nevei a 20. század első évtizedeiben már ott szerepelnek a táblák feliratain. A 19. és 20. századi öntvény kereszteket gyárilag öntötték. A kőkeresztek gyakran feliratos táblákkal vannak megjelölve, vagy pedig a feliratot egyenesen a kereszt talapzatába vésték. Az 1900-as év tájékán a jobb alsó sarokban feltűnik Csordás kőfaragó neve, a harmincas években a Pulovits, a negyvenes években pedig a Ferencz név fordul elő nagy gyakorisággal. Mindhárman Losoncon működtek. A 90-es évektől a szakrális kisemlékek Ján Kuvik gácsi* kőfaragó nevéhez fűződnek. A keresztek, kápolnák és képoszlopok az egész faluközösség tulajdonai voltak. Kezdetben a donátorok gondozták őket, majd azok leszármazottai, manapság pedig gyakran a tőszomszédságukban élők, esetleg annak a területnek a tulajdonosai, amelyen az emlék áll. A füleki Szt. Orbán szobrot három család gondozza, s érdemes megemlíteni, hogy egynéhány emlékről Füleken a helyi cserkészcsapat gondoskodik. Sokan önzetlenül, anonimitásban végzik ezt a munkát. Két helyen pl. (Tuhárban és Tőrincsen) olyan személyek vették át a faluban és annak határában található szakrális kisemlékek feletti „patronátust", akikről köztudott a homoszexuális orientáltság. Az első esetben az illető egy már nem élő sekrestyés volt, a másik esetben pedig egy fiatal roma férfi. Mindkettőjüket erős vallásos érzület jellemzi, odaadással szolgálják a helyi egyházközséget. Az egyházi létesítmények önkéntes karbantartása mellett mindkettőjük saját költségen állíttatott szobrokat a 2 Csillaggal jelöltem azokat a helységneveket, melyeknek lakossága ugyan szlovák, de a magyar köznyelvben a helység magyar elnevezése a közismert és használatos. A többi szlovák község nevét nem tartottam fontosnak magyarra lefordtani, mivel az egykori magyar elnevezéseik már nem használatosak a magyar ajkúak körében sem. A tanulmány végén megjelenő településlista közli a magyarul használt helységnevek szlovák elnevezéseit is. (A fordító)