A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

TÖRTÉNELEM - Praznovszky Mihály: „Nemzetem javára, nemzetemért írtam" Mocsáry Antal történetírói elveiről a megyei monográfia alapján

tekintve, általok sok szerentséset látnak, s tudják magok egész megnyugtatással előre, hogy őket még hamvaikban is sokak áldási követni fogják. 6 Mocsáry műkedvelő nyelvész is volt, ismerjük ilyen jellegű publikációit. Nem véleüen tehát ha monográfiájában ilyen megjegyzésekre is akadunk. Amikor a javaslatok között említi a könyvtárak és a nyomda hiányát, rögtön hozzá teszi a nyelvészetei fejtegetéseit is: amit írunk úgy adjuk elő, hogy az olvasó is jól megértse. Mert ha olyan szavakat olvas, amelyeket nem ért, akkor megakad és az író nem éri el célját, most ugyanis sokan a nyelvújítással bajlódnak, a régieket megváltoztatják, és új szavakat hoznak létre. Tehát a feladat: létre kell hozni a magyar tudós társaságot, addig is álljon össze több férfiúból egy lexikon azaz szó-tár készítő alkalmai társaság, és ez a lexikon tartalmazná a régi szavak magyarázatát és az új szavakat is. Vannak már ilyen kísérletek pl. a jogi nyelv magyarosítására, de az a véleménye, hogy az olyan deák szavakat amelyeket már mindenki ismer, azokat meg kell hagyni. De itt is bizonytalan, nem mer állást foglalni: „mindazonáltal ehhez nem kötvén magamat, a tanult magyar hazafiakra bízom ezen tárgyat." Majd egy záró szakaszt ír a magyar költészet nyelvéről „A Magyar Vers-szerzést látjuk s tapasztaljuk örömmel s gyönyörűséggel, melly nagy betsben tartatik az azt érezni tanult olvasók előtt, és ezen férjül a Magyar Szép Nemnek a fénnyé lágy s jó szivét azzal gyönyörködteti."

87 Nyelvészeti fejtegetése szerepel az első kötetben, amikor sorra veszi a megye nyelvi sajátosságait. Nógrádban ugyanis a nemesek és a papok legalább négy nyelven beszélnek: magyarul „jól és tisztán", deák nyelvet „elkerülhetetlenül" a törvénykezés miatt, a német a társalkodás nyelve, míg a tótot a felső Nógrádban élő tótok s a velük való kereskedés miatt. A köznép viszont sokféleképpen beszél. A déli részen élő földművelők „palótzosan", hosszan ejtik a szót: város helyett vuarost, édes helyett iédest mondanak. Vannak még tót falvak, ott tótul, beszélnek, németül kevés helyen. Lábjegyzetben jegyzi ide Szeder Fábián cikkét 1819-ből.

88 Mindenképpen tudott latinul, németül, szlovákul s még ki tudja hány nyelven. Gács váránál említi a Giskráékat mint akik elfoglalták a várat s a forrás megjelölése nélkül Giskra indulóját is közli a kottával együtt, cseh nyelven és magyar fordításában. Szerinte a csehek már akkor „muzsikában is sok mások felett elsőséget érdemlettek". Fordító elvét is leírja: „Ezen ének Magyar fordításában, a mennyire lehetett, az eredetiben használt szavakat és kifejezéseket megtartottam, hogy annál inkább kitessék az akkori ízlés." Említ egy cseh nyelvű levelet, de a forrást nem jelöli meg, Ozdin váránál, amelyet egy bizonyos Turich János írt testvérnénjének, hogy ő megy a tatárok ellen a Sajó partjához, addig a leány menjen az ozdini várába. Le is fordítja a levelet, s persze eredetiben is közli. Majd a végére már tudósként lábjegyzetben odaírja, hogy nem hiszi a dátumot, a levél nem íródhatott 1282-ben, hiszen a XIII. században „még az arabs szám-jelek szokásban nem voltak, a mit minden régi ok-levelek bizonyítanak." így tehát a helyes olvasat 1480 vagy 1580 lehet. De tatároknak neveztek minden keleti veszedelmet, lehet, hogy az illető Mátyás seregébe tartott.

89 Nagyon sok földrajzi név szerepel művében. Ezeket számtalan mennyiségben sorolja fel, egy névgyűjtőnek kincsesbánya a kötet. Nagyon sokat csak leír, rögzít, de nem M. 3/257, 4/133, 1/68, 1/79 M. 4/249 M. 1/57 M. 3/95, 3/254