A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

MŰVÉSZETTÖRTÉNET - K. Peák Ildikó: Louis Gaulois emlékére (Gulácsy Lajosról)

XXXI. KÖTET A NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMOK ÉVKÖNYVE MŰVÉSZETTÖRTÉNET 2007 LOUIS GAULOIS EMLÉKÉRE (Gulácsy Lajosról) K. PEÁK ILDIKÓ „Louis Gaulois, vajon most is leöntöd-é csontszínű harisnyádat feketekávéval, vajon most is tubákszínű kabátot viselsz-é óangol modorban, vajon most is tetszelgően simogatod selymes hajadat és pattogtatod a taktust a spinet felhangjait kísérve rövid, elefántcsontvégű sétapálcáddal, vajon most is mosolygós félselypítéssel mondod a szavakat... És festményeid, Louis Gaulois, hol vannak a kis csótáros katonák, a falubolondok, a tipegő némberek, hol a virágok porzós hímporával behintett csodák, a harmattól öntözött reggeli tájképek, hol-, hol-, hol? Előtted és utánad nincsen semmi. Csak rideg freskók a székesegyházak penészes mélyén, lakkozott aranyrámák börtönébe zárt szertartásos képek Firenzétől a Louvre-ig. De a te műveid, Louis Gaulois, azok többek mindennél, mit valaha ember alkotott. "

l Louis Gaulois nevű festőművész sohasem létezett. Különös, egyszerre maníros és zseniális figurája azonban egyszer testet öltött egy létező személyben, mint ahogy az idézettekhez hasonló festmények is megszülettek és ma is léteznek. Ez - a már saját korában is formabontóan különös - nemcsak egyéni utakat járó, de sajátos belső világát intenzíven megélő festőművész Gulácsy Lajos, Louis Gaulois figurájának megteremtője, aki önmaga is Louis Gauloissá vált. Különös élete során talán önmaga sem tudta eldönteni, vajon Gulácsy Lajos éli-e az önmaga alkotta személyiség életét, vagy Louis Gaulois menüettezik reneszánsz apródruhában Gulácsy Lajosként. Az élő, hús-vér festőművész 1882. október 12-én született Budapesten. Művészi tehetsége nagyon korán megmutatkozott, tizenhét éves volt, amikor a Műcsarnok bíráló bizottsága elfogadta kiállításra a Szerénység laka című festményét. 1900ban felvételt nyert a Mintarajziskolába, ahol Loránfi Antal és Balló Ede tanítványaként festett. Balló Edéről - bár kialakulóban lévő, leginkább a szimbolistákkal és preraffaelitákkal rokonítható stílusa távol állt tanára naturális felfogásától - a későbbiekben is tisztelettel, elismeréssel emlékezett meg. Példaképének, mesterének inkább Székely Bertalant - az erősen romantikus, érzelmekkel, indulatokkal telített történelmi festészet hazai mesterét - tekintette, akinek elismerő szavai inspirálóan, bátorítóan hatottak a fiatal művészre. 1 GULÁCSY Lajos: A virágünnep vége. Összegyűjtött írások Gulácsy-képekkel. Szerkesztette és válogatta Szabadi Judit. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1989. 157 - 158. oldal