A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)
NÉPRAJZ - Lengyel Ágnes: Érsekvadkertiek a „Palóc Búcsú"-n - Ünnepi viseletek napjainkban
gő. Alá három, derékon sűrűn beráncolt, csipkeszegéllyel díszített gyolcs alsószoknyát vesz fel a leány. A kötény ráncolt, kötője vászon anyagból szabott, alján körben bolti csipke: „madeira slingellés". A pruszlik magasan záródó, elején műanyag gombok, kézzel varrott gomblyukak és „forhamentli" díszítés van. Hátán ezüst színű szegély-dísz, alul pedig „farok", gallérján csipke-fodor, méteráruból. Az alatta viselt ing dereka gyolcs, ujja selyem, szintén „madeira" csipkével, nyakába pertli van fűzve. Vállon és derékon keresztben, illetve az ingujjon, világoskék selyem szalagot kötnek át a Mári13. kép. „Máriás lányok" a hordozható Mária-szoborral, ás-lányok, így jelezve Szűz Má2005. szeptember. ria színét. Fehér nejlonharisnya, Ismeretlen szerző felvétele, Urbán Istvánné tulajdona. fekete cipő illik az öltözethez. A viseletes csoport legkisebb tagja, a tíz év körüli leányka „magyar ruhá"-ban van. A műmagyar ruha a 19. századi európai női viseletből eredeztethető, a népszínművek, és azt követően a közoktatás terjesztette el. A viselet nélkülivé vált vidékeken, vagy ahol a tradicionális népviselet nem volt díszes és reprezentatív, főleg szüreti mulatságok alkalmával hordták. Helyi változatai alakultak ki, férfiaknál a nemzetiszínű szalaggal díszített bő gatya, lobogós ujjú ing, nőknél rövid fehér szoknya, piros pruszlik, zöld kötény, flitterekkel, üveggyöngyökkel díszített párta, a magyarságot a dúsan alkalmazott nemzeti szín szalag jelképezi. 22 Érsekvadkerten „magyar ruha" csak az 1990-es évek közepétől fordul elő, amikor újra megtartották a szüreti ünnepséget és a hozzá hasonló jellegű hálaadó „termény-betakarítási" ünnepet. A régi lovas szüreti felvonulásokon nők még kevésbé vettek részt, a saját ünnepi viseletet hordták. A műmagyar ruha a jelenben csak gyermek-viseletként, egy Szátokról (Nógrád m.) a faluba beköltözött család példája nyomán terjedt el, ők öltöztették az ünnepre ikergyermekeiket (fiú-lány) magyar viseletbe. Többen is követték példájukat, és varrattak kislányoknak ilyen ruhát. Tíz éves korig praktikusabbnak és kényelmesebbnek tartják, mint a helyi női ruha gyermek változatát. Ennél idősebbnek azonban már nem varrnak magyar ruhát, de 14 éves korig ők sem kisebb méretű női ünneplőt, hanem világoskék vagy halványrózsaszín „paplanselyem"-ből készült szoknyát és felsőt kapnak. A műmagyar ruhában domináló pirosat egyébként „fölnőttszín"-nek tartják, ami nem gyerekre való. Györffy 1939. 37-38; Fejős 1987. 275. Az 1930-as években széles körben kibontakozott magyaros ruha-mozgalom követői a paraszti kultúrát tekintették igazi forrásnak és elutasították a szüreti bálokon, arató-felvonulásokon, állami vagy egyházi ünnepeken általánosan használatban lévő „magyar ruhá"-t. Vö. Ferencziné 2006. 145.