A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

NÉPRAJZ - Lengyel Ágnes: Érsekvadkertiek a „Palóc Búcsú"-n - Ünnepi viseletek napjainkban

A megvásárolt öltözet slingelt aljú fehér gyolcs alsó- és „madeira"-mintás, derékban ráncolt, krisztina anyagú felsőszoknyáját a varrónő újfajta megoldással összevarrta, hogy könnyebb legyen felvenni, és ne csússzanak szét a szoknyák. A felsőszoknya, az aljára varrt gyári csipke mellett két sor nemzetiszínű szalaggal díszített. Az ing fehér „madeira", ez is újszerű, praktikus megoldásként van hozzávarrva a piros bársony pruszlikhoz. Ujján nemzetiszínű szalagból kötnek masnit, a pruszlik fehér farkasfogakkal díszített, elején régi vadkerti felsőről lebontott, „aranykeretes" üveggombokkal záródik. A „zászlózöld" kötényen körben fodor van, kötői saját anyagúak, vége felé szélesednek, hátul a derékon masnira kötik. A piros bársony pártán aranyszínű „farkasfog" fut és gyöngyös rlitteres virág motívum díszíti, hátul selyemszalagokkal kötődik. A harisnya fehér nejlon, a cipő fehér színű, kapcsos kislány-cipő. A férfiak a vászon ing-gatya hordását az első világháború táján kezdték elhagyni, s ekkortájt a posztóviselet is városiasabbá vált. Míg a felújított ünnepi női viseleteknél a kivetkőzés előtti állapotot szemlélhetjük, a férfi öltözetnél a régebbi típushoz nyúlnak vissza. (14. kép) A megvásárolt férfi öltözetet Urbánné unokája számára készítette el. A „bőgatya" négy szél, vastagabb, pamutos, gyolcsszerű anyagból készült. Derékon ráncolódik, újabb fajta megoldással korcába nem madzag van fűzve, hanem visszahajtásos gumi tartja. Hagyományosan, vállfolttal és pálhával szabott „ráncos" ing készült hozzá, napszövetből, elöl „forhamentli"-vel, ujja szintén ráncolt, kézelőnél és vállnál is. Nyaka gömbölyű, úgy, mint a régi, gatyához hordott érsekvadkerti ingek voltak. A „szakácska" fekete „glott" (klott). Mivel újonnan ehhez már nehéz megfelelő anyagot kapni, Urbánné egy régi, családjában megmaradt szakácskát alakított át. Ennek alja visszaszegett, „forhamentli" nélküli, zöld színű gépi tűzés díszíti. Kötője a régi módi szerint térdig leérő (az asszonyoké rövidebb, csak arasznyi hosszúságú volt), zöld-rózsaszín „szőrszatying". Kétféle színösszeállítást régente is alkalmaztak, a zöld-rózsaszínen kívül kék-meggyszín vagy piros-zöld színpárosítással varrták a kötőket a szakácskára. Az öltözetegyüttes lajbija selyembélésű fekete szövet. Régi darab, az 1930-as években készült, az eladó édesapjáé volt, szabó varrta. A kalap ugyancsak az 1930-as évekből, kalaposmestertől származik, szintén a varróasszony édesapjáé, aki 1990ig használta. Ma már nem lehet beszerezni hasonló, a férfiviselethez illő kalapot. Akinek nincsen régi, örökölt, az inkább e nélkül van jelen az ünnepeken. A hátulvarrott, keményszárú, 14. kép. Legény-viselet a sziintà ünnepségen. 2(X)5. szeptember, fekete borjúbox csizma Ismeretlen szerző felvétele, Urbán Istvánné tulajdona. szintén az édesapáé volt, ez