A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

NÉPRAJZ - Lengyel Ágnes: Érsekvadkertiek a „Palóc Búcsú"-n - Ünnepi viseletek napjainkban

mert a hagyományoshoz igen hasonlónak és ritkán fellelhetőnek tartották. Urbánné ekkortájt tíz öltözetet is varrt belőle a falubeli megrendelők számára. A szoknyát kézi és gépi varrással készítette el, sűrű hajtásokba szedetten varrta a karton anyagból szabott „gallér"-ba. A kötény alatti szoknyarész ráncolatlan, olcsóbb, piros-fehér „szív"- mintás kartonból szabott. A hasítéknál szűkítő varrások és párizsi kapocs van. A szoknya aljának visszája „zászlózöld" „sevijú" (gyapjúszövetféle) anyaggal szegett. A színválasztás tudatos, és elnevezése is utal arra a törekvésre, hogy a piros-fehér-zöld nemzetiszín érvényesüljön az ünnepi viseletben: piros szoknyára mindig zöld szegélyt varrnak. Ez csak a felújított, 1990-es évek óta varrott viseleteknél figyelhető meg. A szoknya elé kötött „szakácska" (kötény) 1990 körül vásárolt, fekete színű, önmagában mintás, „kosárka"-motívumú „magyar brokár" (azaz nem Szlovákiában vásárolt, annál kevésbé színes, általában fehér vagy sárga virágú brokát

19

) anyagú, 2005-ben készült el. Derék körül íveltre szabott, alul három sornyi „forhamentli" díszíti. Az új anyagra régi „brüsscsipke" került, melyet a készítő édesanyjától örökölt nagyünnepi vastag selyemkendőről fejtett le. A kendőt az édesanya még férjhezmenetele előtt, 1936-ban vásárolta, és az Ipolyon keresztül hozta át Csehszlovákiából. Egy apró vízfolt végleg nyomot hagyott rajta, ezért mindig emlegették: „Ez még az Ipolyt is megkóstolta". A csipkét Urbánné azért vette le a kendőről, hogy az újonnan készített szakácska „szebb legyen", a még hordott régi kendőre pedig a lefejtett eredeti csipke helyére újabb, keskeny csipkét tett. A kötény kötője is régi, még Csehszlovákiában beszerzett, élénk rózsaszín „szőrmadzag" („szatying"). A megőrzött régi anyagok felhasználására való törekvés oka, hogy ezeket értékesebbnek, szebbnek, kifejezőbbnek tartják, új kiegészítőket csak kényszerűségből alkalmaznak. Az öltözethez a felsőszoknyával egyező anyagú brokát „puszrik" tartozik. Testhez szabott, derékig érő, hátának alján rakásokba szedett, fodorszerű rész van, bélése színes karton. Elöl kilenc „gyöngygomb"-bal csukódik, a gombolás két oldalán „forhamentlik" díszítik. A kivetkőzés előtti legutolsó divatot követően nyaka magasan záródó, lekerekített gallérú, melyre Balassagyarmaton méteráru boltban vett fehér nejloncsipkét varrtak. A gallérra és a ruha hátára ívelt vonalban ezüst „pillangó" van fehér „kacsaszáj"-ra (gyári készítésű rátétdísz) varrva. Az ingváll hagyományos módon szabott és varrott, szintén 2003-ban, Szlovákiában beszerzett fehér „brokár", illetve gyolcs anyagból. Eleje nyitott, mellévarrott ujjal és „pálhá"-val készült. Gallérjába „bébizsinór" (pertli) van húzva. A régebbi érsekvadkerti ingvállak kézelőit széles hímzés díszítette, most az ujjak végét csak „slingellés", azaz méterben vásárolt csipke díszíti. Az ingváll alatt nem viseltek semmit, csak a kivetkőzéskor kezdtek el a nők melltartót és kombinét hordani. A pruszlik és ing viselete ünnepélyesebb, de hűvösebb időben helyettük „blúzká"-t hordtak. A menyecske öltözethez tartozó „blúzka" szintén a felsőszoknya és a pruszlik anyagából szabott, „fehérvirágú" piros „brokár". Testhez szabott és derékig érő, de hosszú, „puffos" ujja van. Hátán „összerakás", azaz varrások biztosítják, hogy „jól álljon". Elején és „kishátán", vagyis a hát különszabott felső részén „forhamentli" van. Gallérján, elején és alján a pruszlikéval megegyező nejloncsipke díszlik. A „blúzka" alatt „sípujjú" (szűkebb ujjú) inget viseltek. A menyecske, míg gyermeke nem született, főkötőt hordott. Aki nem szült, hat-hét évig viselhette a „menyasszonyfékető"-nek is nevezett fejdíszt. A főkötő ünnepek szerint és a ruha színéhez igazodóan változott. (10. kép) A megvásárolt öltözethez illő, 2007-ben készített, fehér gyolccsal bélelt főkötő alapja ugyanaz a „fehérvirágú" piros Ismert még a „félbrokár", a brokátnál puhább selyemféle anyag is.