A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXXI (2007)

NÉPRAJZ - Lengyel Ágnes: Érsekvadkertiek a „Palóc Búcsú"-n - Ünnepi viseletek napjainkban

A menyasszony-viselet leglátványosabb darabja a koszorú. A múltban ez szertartásos tárgy, az átmeneti rítus fontos kelléke volt, mágikus eljárások is fűződtek használatához. Élő növény, a tisztaságot jelképező rozmaring díszítette. Az Urbán Istvánné által most megalkotott koszorú tükrözi azt az igyekezetet és azokat a lehetőségeket, ahogyan napjainkban rekonstruálható a régi menyasszony legfőbb ékessége. Újonnan beszerzett kellékekből és szekrény mélyén évtizedek óta őrzött darabok összeállításából harmonikus, párta-formájú fejdísz jött létre. Alapját, a drótra fűzött krémszínű műanyag virágokat és zöld levelecskéket Balassagyarmaton a „Mátka" esküvői-ruha üzletben vásárolta, a rozmaringra hasonlító műanyag díszre virágboltban talált rá. Ezt egészítette ki gyöngyökkel, amik szintén Balassagyarmaton kaphatóak, a divatos kiegészítőket árusító „Kreatív Kuckó" nevű boltban. Ezekhez a mai anyagokhoz az 1940-es évek óta őrzött szalagokat illesztette, s ezek hagyományos módon leérnek a szoknyahossz feléig. A koszorú szalagcsokrát, a „bokor" alját ,,sík"(ezüstrojt) és „pillangó" (flitter) díszíti, merevítését egy alulra beillesztett képeslap biztosítja. A koszorút csak az esküvő napján viselték, a menyasszonyok kölcsönadták egymásnak, és mindenki a saját szalagjaival egészítette ki, amelyeket később felhasznált ünnepi öltözeteihez, derékra, illetve főkötője csokrához. A menyasszony nyakbavaló négysoros gyöngye is új, ezüstös, fényes gyöngyökből készült, középre apró, világoskék horgolt „kisvirág", „nefelejcs" került. A viselethez tartozó harisnyát Urbánné kötötte, perié fonalból, „rózsabimbós" mintával. A kézzel kötött harisnya az eladó visszaemlékezése szerint Érsekvadkerten az ugyanazon viseletcsoportba tartozó dejtáriakat, patakiakat követve terjedt el az 1930-as évektől körülbelül az 1950-es évekig.

16 Ekkor a 20 év körüli nők vásároltak ezekből a szomszédos falvakból, illetve kötöttek maguknak kézzel harisnyát, barna, lila színekben. A periéfonal szúróssága miatt a felső részen gyapjúból készült harisnyát öt kötőtűvel, kötőkönyv útmutatásai alapján készítette Urbánné.

17 Az öltözetet keskenyorrú, fűzős, fekete cipő egészíti ki, melyet még az 1980-as évek elején Balassagyarmaton vásároltak. A fiatal asszonyi státuszt tükröző menyecske ruha az elmúlt évek felújított érsekvadkerti ünnepi viseletét szemlélteti, a kivetkőzés előtti viselet változataként. Urbánné a faluban élő fiatalabb leányának, Záhorszki Jánosné Urbán Mária Magdolnának (sz. 1964.) varrta 2003-ban, azzal a céllal, hogy a falu ünnepein ezt viselje. Legalul a régi módi szerinti, két „cvik"-kel szabott, díszítetlen, gumis derekú gyolcs pendely van. Figyelemreméltó, hogy Érsekvadkerten ez az alsóruha megmaradt a jelmez-szerű ünnepi öltözék alapdarabjaként is, míg másutt ezt az ősi ruhadarabot „nehéz"-sége, kényelmetlensége miatt már korábban elhagyták, még a népviselet élő korszakában.

18 A „pendel" fölött három, szintén új, gyolcs alsószoknya van. Derekuk ráncolt, oldalt párizsi kapocscsal rögzített. Slingelt aljúak, azaz csipkeszegély díszíti őket. A felhasznált méteráru az érsekvadkerti rövidáru-boltban jelenleg kapható választékot szemlélteti. A felsőszoknya Szlovákiában 2003-ban vásárolt, „fehérvirágú" piros „brokár" anyagból készült. Ebből a textíliából az érsekvadkertiek nagyobb mennyiséget szereztek be, Az Ipoly völgyének viseletével is rokonítható: a nők itt is szívesen hordtak kézzel kötött, többszínű harisnyát. Jókai-Méry 1998. 222, 259, 261. A technika egyébként igen régi eredetű, a négy-öt tűvel való körkötést az európai parasztok fejlesztették ki feltehetőleg a 10-11. században, elsősorban önellátási céllal. Vö.: Vajk 2006. 4. Bujákon már a 20. század elejétől nem viseltek pendelyt, felváltotta a „kisszoknya". Elhagyták Hasznoson, Kisterenyén és vidékén, Mátraszőllősön a „hosszú ing" váltotta fel. Viszont Szurdokpüspökiben, Hollókőn, Nagylócon a viselet nélkülözhetetlen darabja maradt. Kresz 1947. 251-252.