Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)
Történelem - Szvircsek Ferenc: A fejlesztés és megtorpanás évei. „Minden bányásznak hazafias kötelessége teljesíteni a terveket”
„Emlékmûszakot" tartottak május 5-8. között. 2 A kongresszusi verseny kezdetén is rendkívül nagy lendülettel „indultak harcba, hogy a termelési győzelmek sorozatát tovább folytassák". Munkájukat elősegítette a szénmedence öt sztahanovista bányásza által elindított mozgalom, amely, - mint a hivatalos propaganda terjesztette - szinte „szárnyakat adott a nógrádi bányászoknak". Több mint két és félezer bányász indult ismét „harcba", hogy műszakonként, egy terven felüli csille szénnel gazdagítsák a kongresszusi verseny sikerét. Azonban kénytelenek vagyunk azt is megállapítani, hogy ez a mozgalom rövid életűnek bizonyult, mert a nógrádi bányászok áprilisban, még 90%-ra sem tudták teljesíteni a tervüket. Ennek több oka is volt, mely közül az egyik arra vezethető vissza, hogy a tröszti vezetők úgy gondolták, hogy a mozgalom, melyet saját maguk, a dolgozók indítottak el a kongresszus tiszteletére, zökkenőmentesen, akadály nélkül fog majd megvalósulni. így elmaradt a kellő ellenőrzés, és a gyenge irányítás következtében a bányaüzemekben egymás után szorultak háttérbe a feltárási munkák, s a kifejtett szén minősége pedig romlott. A vállalatok és üzemek vezetőinek valamint a partes szakszervezet vezetőinek sürgős feladata lett a mozgalom újraélesztése és továbbfejlesztése. 3 Ezért júliusban, a nógrádi szénmedence dolgozói már ún. „világbajnoki" hetet is tartottak, mely a Tordas bányaüzemtől indult ki (ők pedig a tatabányai bányászok felhívásához csatlakoztak). Vállalásuk szerint minden műszakban túlteljesítik majd terveiket, s ezzel hálájukat és szeretetüket fejezik ki a „hős magyar tizenegy", azaz a labdarúgó válogatott tagjai iránt. 4 A munkaerőhiány megoldására 1952 második felében kezdték meg, a Közmunkák Igazgatóságának irányítása alatt az elitéltek, majd 1953 nyarán hozott kormányprogram alapján a munkaszolgálatra kötelezett és önként jelentkezett katonák foglalkoztatását a szénbányáknál. Létszámuk 1954-ben 14-15%-a, 1955-ben pedig már 17%-a volt a szénbányászati dolgozók létszámának. Természetesen a nógrádi szénmedencében is megjelent a Honvédelmi Minisztériummal kötött megállapodás alapján, 1954. augusztusától a bányász munkászászlóalj. 1956. december 18. minisztertanácsi rendeletére, a katonai foglalkoztatásnak ez a módja jogilag, gyakorlatilag azonban már 1956. októberében megszűnt. Katonák a magyar szénbányászatban 1956. január l-jén. Nógrád megye: Alakulat száma Alakulat megnevezése Működési helye Tábornok és tisztek létszama Tiszthelyettesek létszáma 3 Ónálló Bányász Zászlóalj Salgótarján 9 + 20 22 Alakulat Alakulat Működési Honvedek Katonák Polgári Géppisztoszáma megnevezése helye létszáma létszáma alkalmazottak létszáma Ívok száma 3. Önálló Bányász Zászlóalj Salgótarján 549 600 2 7 2 Nógrádi Bányász. 1954. május 11. 3 Nógrádi Bányász. 1954. május 18. 4 Nógrádi Bányász. 1954. július 7. 10