Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel (A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvének XXIV. és XXVII–XXVIII. köteteiben megjelent napló folytatása)

tollyal. Az egyikük nem más, mint Szabó István, akit ismert, még abból az időből, amikor a lapujtői futballcsapatnak volt az edzője. Nem komoly szóváltás, csupán csak néhány kérdés, majd Gyula Szurdokpüspökiből bemutatja megbízólevelét, amelyet Kuczka Pétertől kapott, így mindhármukat igazolja, ezért azonnal utat mutatnak, és ajtót nyitnak, mitöbb, azt is elmagyarázzák, hová kell menniük. Fel az első emeletre, az oktatási osztályra. Ő és társai először lépték át a hat éve épült salgótarjáni megyeháza küszöbét. * Fel tehát az első emeletre, az első emeleten már a folyosón várják őket. Várják, és fogadják. Ketten vannak, s egy meleg levegőjű (túlfűtött) szobába vezetik be őket. Kedvesek, előzékenyek. A kölcsönös bemutatkozás után az egyikük feláll, és átmegy a szomszéd szobába. Telefonál, „K-vonalon, Budapestet hívja. A telefonbeszélgetésből ennyit hallanak: Igen, megérkeztek a fiuk" Kuczka Péter volt a vonal túlsó végén. Körülhordozta pillantását, de semmi különöset nem tapasztalt a szokvány irodai helyiségben. Kissé idegenül hatott, ráadásul a két férfit sem ismerte korábbról. Később tudta meg, hogy egyiküket Mlinarik Istvánnak hívják. Beszélgetés, eszmecsere. Ők hárman, az egyetemista „követek", a megbízásnak eleget téve, beszámoltak és tájékoztattak. Budapestről, az ott történtekről. A végén még a rémhíreket és a pletykákat is elmondták. A két férfi sokat kérdezett, s arról győzte meg őket, hogy a tarjániak igencsak tájékozottak, sőt bizonyos dolgokról többet tudnak, mint ők maguk. Megtörténik a salgótarjáni események részletezése, elsősorban Mlinarik István jóvoltából. О mondja el, hogy sokáig „csend volt", majd megalakultak a különböző bizottságok, tegnap, azaz október 30-án a „Nógrád Megyei Forradalmi Nemzeti Bizottság". Nagy csatában, méghozzá. Létrejöttek az új hatalmi szervek az üzemekben, bányákban, tanácsoknál. Több helyütt fegyveres egységeket alakítottak, például a Salgótarjáni Acélgyárban. A tömeg pedig ledöntötte a szovjet emlékművet október 27-én, szombaton. Szóba került Lénáit Andor neve, aki mostan nem volt jelen, csak szellemében, akit ő jól ismert középiskolás korából, a gépipariban tanította a magyar nyelvet és az irodalmat. A palóc beszéd megnyugtatta mindhármukat, érezték, otthon vannak. * Azon azonban meglepődtek egy kissé, amit végezetül mondtak nekik a vendéglátók. Hogyha nem Eger felől jönnek Salgótarjánba, hanem Hatvan irányából, akkor visszatoloncolják őket, vagy lefogják mindhármukat. Fegyveresek őrzik a megye határt. Ezután azt javasolták, menjenek fel az Acélgyárba, keressék meg dr. Magos Bélát, s vele beszéljék meg a további tennivalókat. Indulás Salgótarján legnagyobb üzemébe, a város északi végében lévő Acélgyárba. Útközben semmi említésre méltó. Nagyon csendes minden így az esti órákban. Embert az utcán mindössze kettőt láttak, egy férfit és egy nőt. 91