Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel (A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvének XXIV. és XXVII–XXVIII. köteteiben megjelent napló folytatása)

Az Acélgyár főbejárata előtt mintegy százötven méterrel a sofőr a fékre lépett, megállt velük a gépkocsi. Valószínű óvatosságból nem ment velük tovább. így gyalogosan folytatták útjukat, egymás mellett hárman. Már a nagykapu közelébe értek, amikor férfiak jöttek velük szembe. Neki az egyik közülük ismerős volt, falubéli. Köszöntötték egymást, aztán ment mindenki a maga útján. (Nagy János, a későbbi gyári szakszervezeti titkár volt az a bizonyos ismerős.) * A portán az úgynevezett központi irodába irányították őket, amit az acélgyáriak az egyszerűség kedvéért csak „Nagyirodának" neveztek. Az első emeleti helyiségben, ahová beléptek, kevés volt a bútor, ezért tágasnak tűnt, pedig csak közepes méretű volt. És rideg, olyan, amilyen általában egy igazgatói iroda. Dr. Magos Béla, az Acélgyár jogásza harmadmagával várta őket. Mondta, tud a jövetelükről, a megyetanácsról telefonon értesítették. Bemutatkozások és vontatottan induló beszélgetés. Amikor kiderült, hogy a három fiatalember reggel óta egy falatot sem evett, rögtön intézkedett. Ételt hozatott, jó adag rizseshúst, abból, amit aznap délre a konyhán készítettek. * Dr. Magos Béla, a Salgótarján Acélgyár jogásza, már viszonylag hosszú idő óta. A helyi megmozdulások egyik szervezője és vezetője 1956 októberében. Kissé testes, középkorú férfiú, ötven év körüli. Szemével valami baja lehet, mert az állandóan könnyezik. Időnként folyadékot csepegtet bele, ilyenkor elnézést kér, és elfordul. A másik két személy valamivel idősebb dr. Magosnál, ők feltűnően hallgatagok. * Dr. Magos viszont beszél. Elmondja, hogy már a forradalom kitörése előtt észre lehetett venni, a tömegek nincsenek megelégedve a párt és a kormány vezetési módszereivel. Azt nehezményezte mindenek előtt, hogy Salgótarjánban eléggé késve mozdult meg a nép, de utána az emberek határozottan követelni kezdték a jogokat és a szabadságot, október 27-én pedig szétverték a szovjetek emlékművét. Amikor már volt nemzetszínű zászló, Kossuth-nóta, Himnusz. A Szózat nem volt, tette hozzá, azt a nép nem tudta elénekelni. Érdekes eseménynek számított Salgótarjánban, hogy megelőzően Mlinarik István vezetésével megalakult az úgynevezett „Kis Petőfi Kör", amely röpcédulákat „gyártott" és terjesztett, főként itt, az Acélgyárban. „Most már az Acélgyárban sincs vörös csillag - folytatta dr. Magos - nincs Rákosi-címer, piros zászló. Van viszont nemzetőrség, fegyveres csapat. Salgótarjánban új, demokratikus érzelmű vezetők kerültek az élre, Mlinarik István, Lénárt Andor, Garamvölgyi Antal." Említést tett Édes György gimnáziumi tanulóról, mint a városi vezetők egyikéről, amire külön is fel kellett figyelnie. Édes Györgyöt ismerte a középiskolából. * És korábbról ismerte dr. Magos Béla jogász nevét is. Az apja révén, aki egy örökséggel kapcsolatos peres ügyben hozzá fordult tanácsért és segítségért. Nem hiába, dr. Maogs segített, nemcsak neki, más acélgyári dolgozónak is. 92