Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel (A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvének XXIV. és XXVII–XXVIII. köteteiben megjelent napló folytatása)

A déli órákban általában csend van, ezért egyesek hirtelen optimisták lesznek. Úgy hiszik, jól állnak a dolgok. Enyhül a kormány hangja a felkelőkkel szemben, s mintha Moszkva sem orrolna már annyira. Megvan a tárgyalási készség a szovjeteknél is. Egy ideig Kopácsi Sándor a téma, Budapest rendőrfőkapitánya. Már korábban átállt a felkelőkhöz, ő már biztosan nem lövet. A hatalom tett tönkre mindent. Mindig a hatalom tesz tönkre mindent, a rossz hatalom. Rákosiék rátelepedtek a parasztra, a munkásra, a szegényekre. - Te csak ne papolj nekem a szegénységről, én tudom, mi az. Azért kapunk az ösztöndíj mellé szociális segélyt, mert szegények vagyunk. * Este otthon, vagyis a Ménesi úti kollégiumban. Utolsó estéje és éjszakája a fővárosban. Reggel indulás haza. Holnap már otthon, és most ez a legfontosabb. Otthon, Bocsárlapujtőn, benn a konyhában a lócára ülve az asztalra könyökölni. Égne a villany, szólna a rádió. És nyugodt lenne az élet. Holnap már talán igen... Fürödni kellene az indulás előtt - vágyálom. Még jó, hogy hidegvíz van. Mosakodni és borotválkozni tehát lehet. Rádió, és mellette beszélgetés, az aznapi események tárgyalása. Hangosan és kissé kötekedve egymással. Fő téma a vérengzés és a könyvégetés. Egyik sem megerősítő, egyik sem igazán nekik való. - A kétségbeesés és a keserűség, a rettegés és a harag vezérelte őket. - Isten akarata szerint történt, Isten akarata szerint cselekszünk, anélkül, hogy megismernénk Isten akaratát - mondja egy elsőéves. - Légy szíves, hagyd ki ezekből az Istent - így meg egy másodikos. Egyre kevésbé lehet látni a végét. Az államokat, a birodalmakat csak nem őrültek irányítják? * Kopogás az ajtón, és a salgótarjáni Kojnok Nándor lép be hozzájuk. Kojnok Nándor nemzetőr, bár most nincs nála fegyver, „csak" nemzeti színű karszalag a balkarján. - Hallom, holnap mentek haza. - Igen, megyünk. - Elvinnél egy levelet anyámnak Tarjánba? - fordul feléje. - Szívesen. - Akkor várj, megírom. Elment, s félóra múlva jött vissza, kezében leragasztott fehér boríték. - Ez az. Az Állami Áruházban találod anyámat, ott dolgozik. Jó utat kíván, s gyors léptekkel távozik.