Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Bozó Gyula: 1956 egyetemista szemmel (A Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyvének XXIV. és XXVII–XXVIII. köteteiben megjelent napló folytatása)

„Tekintetünk elhomályosul, mikor körülnézünk. Rom, pusztulás, betört ablakok, talpunk alatt ropogó üvegcserép, golyónyomok, alvadt vértócsák." (Népszava, 1956. október 29.) A szovjet katonákról... „Akik felismerték, hogy küzdelmükkel nem reakciós ellenforradalmárok, hanem a szocialista érzelmű hazafiak ügyét szolgálják még akkor is, ha mögöttük igazi ellenforradalmárok csoportja használta ki a kínálkozó lehetőséget." (Népszava, 1956. október 29.) * Most már végképpen nem lehet tudni, ki kicsoda. Egyet viszont biztosan lehet tudni, hogy most kevés a kommunista. S azt is biztosan lehet tudni, hogy az ország népe nyugalomra, békére vágyik. S semmiféle Horthy-rend visszaállítását nem akarja. Abból elég volt neki. * Igencsak szép villa a szomszédban, közvetlenül az Eötvös József Kollégium mellett. Magas, vastagtörzsű fákkal teli kert, vadgalamboknak helyet adó ágak, lombok. A kertben kutya, göndörszőrű, élénkszemű. A kerítésen, amely a villát a kollégiumtól elválasztja, macska ül. Sütkérezik az őszi napsütésben. * Otthon, a kollégiumban, R. Jancsi kolbásszal kínálja. Behívja a belső szobába, az ágya szélén helyett mutatott, majd szekrénye mélyéből előhalássza az élénk piros színű házi küldeményt. Késével levág egy öt centis szeletet, s feléje nyújtja. - Egyél! - Kösz! Ritka dolog az ilyesféle kínálás R. Jancsi részéről, mindezidáig nemigen fordult elő. De hát most már merőben más a helyzet, mint korábban volt, megváltoztak a körülmények, ahogyan azt mondani szokták. Nem nagyon ízlett neki a kolbász, a „sváb-kolbász" az nem olyan, mint a magyar, az igazi házi. * K. Pista, vagyis az „Öreg", valamint P. Árpád és G. János Bessenyei Ferenc színművésznél jártak ezen a napon. Szereplésre kérték fel, szavalatra egy tervezett rendezvényen. A művész úr örömmel elvállalta a fellépést, „mindig szívesen megyek, ha az ifjúság hív", mondta Bessenyei Ferenc. Majd hozzátette: „Mert most végre magyarok vagyunk. Eddig csak oroszok, szovjetek lehettünk. Elég volt belőlük, nagyon elég. Mondjátok meg, mit adtak ők nekünk, az Oszipov együttest, mást nem..." Bessenyei Ferenc úr nagy híve lett a forradalomnak, annak ellenére (vagy azért?), hogy megelőzően a kommunista párt tagja, a Nemzeti Színház pártalapszervezetének titkára. És sok-sok szocialista hős alakítója a rádióban és a filmvásznakon. Két- három év múlva, pedig egy kiváló kommunista pártfunkcionáriusként láthatjuk viszont az Arcnélküli város című szocialista realista magyar játékfilmben, amelyben keményen és kérlelhetetlenül leplezi le a nép és a szocializmus esküdt ellenségeit. 82