Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Szvircsek Ferenc: A fejlesztés és megtorpanás évei. „Minden bányásznak hazafias kötelessége teljesíteni a terveket”

Mizserfai Bányaüzem A Pálhegy I. lejtős akna (1949-1966) 1949-ben kezdte meg termelését, napi 24 vagonos mennyiséggel. A bánya az I. és a III. széntelepet művelte, mert a II. széntelepet itt már régebben lefejtették. A lejtős akna hossza 350 méter volt 130%o-es dőléssel. Két lejtős aknája volt, és 1963-ban merült ki. A lejtős akna folytatásában, az I. széntelepben kutató jellegű elővájási munkák folytak, melyekkel megállapították, hogy a széntelep erősen zavart településű. A jelenlegi III. széntelepi művelés, a lejtős akna baloldalán feltárt területen, a végleges védőpillérek határai között folyt. Pálhegy II. lejtős akna 1951-1963 között működött. A bánya egy 250 méter hosszú, 80°/oo-es dőlésű lejtős aknával és két légaknával rendelkezett. Napi termelése 35 vagon volt. A személyközlekedés, valamint a szén kiszállítása és az összes egyéb anyag ki- és beszállítása a behúzó lejtős aknán történt. (A szén kiszállítására egy RH gumihevederes szállítószalag szolgált). A korszakunkban a III. széntelepet művelték, melynek vastagsága 3 méter, fűtőértéke 2 300 kalória volt. A Pálhegy II. és III. lejtős akna 1951-1963 és 1956-1969 között működve, összesen 3 306 000 tonna szenet küldött a felszínre. Nagybátonyi Bányaüzem Időszakunkban a Katalin II. lejtős aknája működött az Alsó-Katalin lakóteleptől nyugati irányban, mintegy 200 méter távolságra. 1951-ben nyitották fel, s tulajdonképpen a régi, ún. kincstári bányának az újranyitását jelentette azzal a különbséggel, hogy az új bányának a szintje magasabban volt a régi bányánál. Széntelepe ugyan úgy, mint a szorospataki széntelep, a Mátra északi oldalán terül el. A két széntelep közötti különbség abból adódott, hogy a szorospataki részen az I. és a II. széntelepet elválasztó réteg egyenlő vastagságú, míg a Katalin lejtős aknánál található széntelepek között a távolság 0,5-30 méter között változott. Nemcsak a széntelep vastagsága volt változó, a fűtőértéke is 3200-3400 kalória között mozgott. A főteviszonyok azonban ideálisnak voltak mondhatók, mivel engedékeny volt, és a mezőben haladó frontfejtéssel kiválóan lehetett dolgozni. A Katalin lejtős akna kiaknázatlan szénvagyonának kitermelése az energiaigény növekedése következtében vetődött fel, és 1948-1949-ben megkezdődtek a kutatófúrások. A széntelepet ezek nyomán, 1950-1951-ben behatárolták, majd 1951 őszén, a régi bányaháztól mintegy 250-300 méterre, indult meg a tárószerű feltárása a Katalin II. lejtős aknának. A feltárás során több nehézséggel kellett megküzdeniük a bányászoknak. Az első 60 méter után levetőt kaptak, s innen ereszkével hajtották tovább a széntelepet s közben átmentek a régi bánya egyik vágatán, ahol a szelvény még járható volt. Szerencsére nem kaptak sem vizet, sem gázt, ellenben az ácsolatok bedőltek, elkorhadtak. A lejtős akna alján, csapásba fordították a vágatot a határvetőig kihajtva. A lejtős akna aljától 20 méterre, indult a bánya főszállító vágata, az ún. főereszkéje. A régi Katalin bányától egy fővető választotta el az újat, amely a Felső Katalin lakóteleppel szemben nyílott. Kezdetben tanbányaként is használták, majd 1952. tavaszán a Szorospataki Bányaüzemhez csatolták. 1952. szeptember 1-től, a bánya a Tiribesi Szénbánya Vállalathoz került, mivel széntelepe összefüggött vele, a kettő között csak egy 80 méteres vető fordult elő. Gépesítése ekkor kezdődött meg, ám ebből a szempontból kis üzemnek szá26