Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Szvircsek Ferenc: A fejlesztés és megtorpanás évei. „Minden bányásznak hazafias kötelessége teljesíteni a terveket”

lítás kétcsillés, emeletes kasokkal történt. Gyors ütemben haladt a sodronykötélpálya építése is. 1951 júniusában kezdődött meg a nyugati fővonal kihajtása, s ekkor már kisebb mennyiségben szenet is küldtek a felszínre. 1952. januárjában nyilvánították hivatalosan a bányát széntermelő üzemmé. A széntermelés megindulásakor csákány és fejtőkalapács volt az összes szerszám, ami a bányászok rendelkezésére állt, a gépesítés azonban évről évre javult. A legfontosabb vágatokat kezdetben fával biztosították, amelyeket később TH-ívek, Moll-ívek, beton idomkövek váltották fel. A szállítás is kézi erővel indult meg, később végtelenkötelű kötélpályán továbbították a kitermelt szenet. A további fejlesztés nyomán diesel mozdonyokkal szállították a szerelvényeket a fővágatokban. A legtöbb szenet elővájásokból, feltárásokból, vagy legfeljebb kisebb kamrafejtésekből termelték ki a bányászok. A későbbiekben a bánya termelésének nagyobb részét acéltámokkal, páncélteknős láncos vonszolókkal ellátott frontfejtések adták. Kányás aknát víz- és sújtólég veszélyesnek nyilvánították, mert a főiében és a feküben lévő rétegekből, többször kaptak gáz- és vízbetörést. Ezek közül a legnagyobb 1958. december 22-én történt. Ezen kívül, mintegy 35 esetben volt még vízbetörés, ami miatt az akna elővájásait előfúrásokkal készítették. A nagy mélységben a kőzet hőmérséklete is magas, 26-28 °C volt. Ezért komoly szellőztető berendezéssel szerelték fel a bányát, melynek során az akna szájánál és alatta, két db 3 m

3-es centrifugál ventilátort építettek be. Az aknában mind a három széntelep megtalálható volt, azonban a II. és a III. széntelep csak foltokban fordult elő. Az I. széntelep 0,8-2 méter vastagságú, 3200 kalóriás, a II. széntelep 0,6-0,8 méter vastag, szintén 3200 kalória fűtőértékkel bírt. A

III. széntelep vékony volt, ugyancsak 3200 kalóriával. Az akna maximális termelése 80 vagon volt és élettartamát 50 évre becsülték. Kányás aknának kétirányú volt a kiterjedése. A Nyugati-fővonal a Nyugati-bányamezőt, a Keleti-fővonal a Keleti-bányamezőt tárta fel. A fővonalon közlekedtek a diesel mozdonyokkal vontatott szerelvények. A fővonalról jobbra siklós, balra ereszkés részeket tártak fel. A frontfejtésekben acélbiztosítást alkalmaztak. Az aknának önálló transzformátor állomása és a külszínen kompresszor telepe is volt. 1963-tól széngyalus jövesztést, 1968-tól az első komplexen gépesített frontfejtési kísérletet is megindították önjáró biztosító berendezésekkel. 1974-től a Déli-bányamezőben a személyszállítást 600 méter hosszú, 1982-től pedig 1200 méter hosszú gumihevederes technikával valósították meg. Kányás aknát 1989-ben zárták be. Mátranováki Bányaüzem A Gáti II. lejtős aknát 1951-ben, a volt Auguszta akna II. telepének leművelésére telepítették. A lejtős akna 500 méter, alapközléje 600 méter hosszú volt, ahonnan a siklókat és az alapközléket telepítették. A II. széntelep 1,30-1,40 méter vastag, a III. széntelep azonban rossz minőségűnek bizonyult, ezért nem fejtették. A használatos művelési mód a 60 méter homlokszélességű frontfejtés volt, ahol 1952-1953-ban a Donbasszkombájnokkal fejtették a szenet. A lejtős akna VII. siklójából ereszkét, az ún. új Szárazvölgyi lejtős aknát mélyítették le. Az itt kitermelt szén jóval rövidebb úton jutott el a mátranováki rakodóra. A lejtős aknát 1967-ben zárták be. Az Ambrusvölgyi lejtős aknát (1945-1961) a régi Ambrus bánya II. telepén hajtották ki. Az Új Ambrusvölgyi lejtős akna 1951-1961 között üzemelt. A bánya 800 méter hoszszú volt, melyből folytatásban, 200 méteres alapközléből a szénmezőt, siklókkal tárták 24