Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXX. (2006)

Történelem - Szvircsek Ferenc: A fejlesztés és megtorpanás évei. „Minden bányásznak hazafias kötelessége teljesíteni a terveket”

a hátráltató tényezők között szerepelt, hogy a gépet rosszul kezelték, és nem volt elegendő üres csilléjük. A létszámhiányuk pedig az igazolatlan távolmaradók miatt állandósult. Az üzem vezetése ezért az egyszerűbb módot választotta, azaz szeretett volna megszabadulni a géptől! Szurdok lejtős aknánál az átszervezés miatt keletkeztek munkahelyi zavarok. Bár a tervet teljesítették, azonban gondot okozott a fejtési munkahelyek hiánya, az elővájás lemaradása miatt. A fejtési robbantások után, a rossz szellőztetés következtében gyakran előfordult, hogy fél műszakot is kellett várni, amíg a munkahely teljesen kiszellőzött. Sok esetben kénytelenek voltak a mérgező füstgázban lapátolni a bányászok. Problémát jelentett az is, hogy a bányászok mivel a közeli falvakból Mátraszele, Kazár, Nemti - jártak be dolgozni, nem volt mindig megszervezve a munkásszállítás, ezért pl. a Nemtiből bejáróknak, naponta 12 km-t is kellett gyalogolniuk a munkahelyükig, ahová természetesen fáradtan érkeztek meg.

19 Az új bányagépeket, a helyi sajtóban is igyekezett népszerűsíteni a Nógrádi Szénbányászati Tröszt, miután a nógrádi szénmedence 1954-ben egy Donbassz-kombájnt, három SZ-153-típusú rakodógépet, egy Szemán-típusú réselőgépet, 31 db gumiszalagot, 78 db láncos vonszolót (amit a bányász nyelv csak kaparónak nevezett) és 95 db rázócsúszdát kapott. A gépek kezeléséhez, azonban a megfelelő szakértelem sok bányában még hiányzott! Ennek ellenére, a mizserfai Pálhegy II. lejtős aknája az eltelt évtized során megváltozott, eltűnt a bányából a csille és a szállítószemélyzet. A lapátot, a kézi fúrót és a csákányt már „elfelejtették" a bányászok, mert a villamos fúrógép használata, és a robbantásos széntermelés volt a jellemző. Rakodógép rakta a kitermelt szenet a láncos vonszolóra, ahonnan a gumiszalagra, majd innen végül az osztályozóra került. Az előforduló meghibásodásokat a bányászok maguk javították, a rakodógép kezelésére pedig tanfolyamot indítottak. Kányás aknaüzem ebben az időben már a szénmedence legkorszerűbb bányaüzeme volt. A két aknatornyával és külső berendezéseivel a folyamatos munka képét mutatta a külszínen. A kötélpálya sűrű sorokban szállította a nagybátonyi osztályozóra, a szenet tartalmazó csilléket. Ennek ellenére a föld alatti világ, a munkahelyi szállítóvágatok állapota elhanyagolt volt, pedig itt folyt a munkahelyeken kitermelt szén elszállítása. A vízelvezető árkok hiányoztak, ezért a bányavágatokban csak gumicsizmában lehetett közlekedni, néha még a csillék vágánya sem látszott ki a vízből. Embertelen körülmények között voltak kénytelenek dolgozni az itteni bányászok, hiszen több mint 250 méteren keresztül, kézi erővel tolták a csilléket. A légvágatok állapota sem volt kielégítő, mert kevés gondot fordítottak rájuk, ezért szűkek és alacsonyak voltak. A munkahelyeken dolgozók ez okból sem kaptak elegendő mennyiségű levegőt. Olyan nagy volt a hőség a munkahelyeken (elérte a 26-28 °C-ot, a magas relatív páratartalommal), hogy ha csak megállt a bányamunkás, már akkor is csöpögött róla az izzadság. A csapatok teljesítménye ilyen körülmények között természetes, hogy alacsony volt. A vállalat vezetése ennek ellenére a tervteljesítés lemaradásának okául csak azt hozta fel, hogy a bányászok nagy része aratni jár, és ezért fáradtan megy be dolgozni. Az üzemvezetésnek a fennálló hibák megszüntetésére kellett volna törekednie, a kifogások keresése helyett! A helyi vezetőket ezek után a hibák felszámolására szólították fel, mert Kányás aknát, a jövőbeli bányászat egyik alappillérének tekintették, amelyet jelentőségéhez képest kellene irányítani, vezetni! Kányás aknaüzemét telepítésekor a szovjet szénbányászat minSzabad Nógrád. 1954. június. 26, július 3. 18