Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Szvircsek Ferenc: A nógrádi szénbányászat az első ötéves terv időszakában (1950–1954)

tosították. A korszerűen (kővel, téglával, betonnal, vassal) biztosított vágatok hosszának aránya, az összes nyitott vágathosszhoz képest 0,5%-nál kisebb volt. Az 1953-ban bevezetett Moll-ívek, majd az 1954-ben alkalmazni kezdett TH-ívek, nyomán javult a bányaüzemek állapota, és lehetővé vált, a korábban a nyomásviszonyok miatt hagyományos bányafa biztosítással nem művelhető széntelepek feltárása. Ugyanis a nógrádi szénbányászat legnagyobb problémája a főte- és oldalnyomás illetve az ezek következtében fellépő talpduzzadás volt. Jelentős veszélyforrás megyénkben még a feltörő víz, amiért minden tonna szén kitermelése mellett két tonna vizet is ki kellett szivattyúzni a bányákból. A szénmedence északi részén pedig állandó veszélyforrás volt a bányatűz, valamint a déli területeken jelentkező sújtólég megléte. A korszerű vágatbiztosítás elterjedését mutatja, hogy míg 1950-ben, az így biztosított vágatok hossza mintegy 500 méter volt, a tervidőszak végére (1954) már 8 609 méter korszerűen biztosított vágattal rendelkezett a Nógrádi Szénbányászati Tröszt. Az anyagköltség, az összes költség 25-30%-át, jelentette a vállalatnál, s ebből a legnagyobb súllyal, a bányafa felhasználás szerepelt. A bányafa felhasználást, s egyben az importot is csökkentette a korszerű biztosítás bevezetése. A fajlagos bányafa felhasználás kb. 20%al csökkent: Ev m

3

/10 tonna % 1950 0,276 100 1951 0,261 94,6 1952 0,211 76,4 1953 0,203 73,6 1954 0,225 81,5 Még az első hároméves tervben létrehozott nagy koncentrációk, az új üzemek, az I. ötéves terv során létesített osztályozók kapacitásának növekedése, a termelésbe állt új bányák és a műszaki fejlesztések, mind a tervfeladat sikeres teljesítését szolgálták. A jobb munkaszervezés mellet a munkaversenyek eredményei mind a bányamunkások erőn felüli munkájának volt az eredménye. 1949-1953 között 48,15%-al növekedtek a teljesítmények, miután vasárnapi termelőmunkára is berendelték a dolgozókat. Az 1951. februári MDP

II. Kongresszusán jelentették be az ipari termelés és beruházási tervek felemelését, mely az alapanyag- és a nyersanyagtermelés kiszélesítését irányozta elő. Megjelentek a teljesítmények fokozását elérni szándékozó, különböző országos mozgalmak hírei a szénmedencében is. A „melegcsákány mozgalom" a megyei pártbizottság 1951. június 12-i ülésén elhangzottak szerint a megyében nem volt elterjedve, „a 480 percet nem dolgozzák le, később fognak hozzá a munkához, előbb hagyják abba". Ez azt jelentette, hogy bányászaink csak 7 órát dolgoztak, s a pártbizottság álláspontja szerint, ahol lehet, a melegcsákány mozgalmat be kell vezetni. Kiszélesítették a páros versenyt, megnőtt a munkamódszer átadók száma, emelkedett a sztahanovisták száma. Nem lehet azonban elhallgatni, hogy 1952-1953-ban a munkaverseny-mozgalom torzulásai már szélsőséges formákat öltöttek. Annyi versenykampány zajlott az országban, hogy szinte számon sem lehetett tartani. A negyedéves, a féléves tervek teljesítése érdekében munkafelajánlások születtek március 8-ra, április 4-re, május l-re, a júliusi „10 napos koreai műszakra", augusztus 20-ra, november 7-re, december 21-re stb. Veszélyeztette a versenyek morális hatását a párhuzamosságok és az egymást keresztező célversenyek áttekinthetetlensége. A szénbányáknál a dolgozók mintegy 47%-a állt versenyben. Az időközben bevezetett normák folyamatos rendezése, nagyfokú szigorítása erős vissza51