Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Szvircsek Ferenc: A nógrádi szénbányászat az első ötéves terv időszakában (1950–1954)

bányák nyitása mellett a medence szénbányászata ebben az időszakban a kiszolgáló üzemek korszerűsítését is elvégezte. A forrásszegény országban a növekedési tervnek a maradéktalan megvalósítása lehetetlen feladat volt. Az 1951. évi 2. tc.-el kénytelenek voltak a nehézipar fejlesztése érdekében felemelni a tervelőirányzatot. (1953-ban már ismét visszaarányosították!). A tervidőszakban ezzel elindult a szénbányászat erőltetett, extenzív fejlesztése. A gépesítés alacsony fokon állt, ezért a súlyt a munkaintenzitás növelésére helyezték. A feszített tervek teljesítése politikai üggyé vált. Mint egy 1953-as kollektív szerződésben írták, „Országépítő tervünk sikeres teljesítésében nagy szerepet játszik a szocialista munkaverseny, amely pártunk útmutatása nyomán az építés minden területén, így a bányászat területén is kibontakozik". 1949. december 21-én, Sztálin születésnapján megindult munkaversenyből 1952-re, a magyar bányászatban már 17 féle működött. Az új ipari centrumok létrehozása új munkaerő bevonását igényelte, mely elsősorban a mezőgazdaságból érkezhetett. A nők munkába állítása is ennek a gazdaságpolitikának volt a függvénye. A munkaverseny mozgalom döntő láncszeme, az 1950-re általánossá vált Sztahanov-mozgalom lett. Mellette pedig a Rőder-, a Loy- és a Lozinszkíj-mozgalom széleskörű kiterjesztése „mely biztosítja az imperialisták feletti győzelmünket", szintén szerepet kapott. 1950 második felére, a „koreai hét" átmeneti fellendülését nem számítva - azonban a munkaverseny mozgalom a szénbányászatban is megtorpant. Okai között kell megemlítem többek mellett, a július 19-én elrendelt normarendezést, mely megállapításánál az áprilisi teljesítményt vették bázisnak, azaz a „sztálini munkafelajánlások" magas teljesítési százalékát. 1950 őszén ezért erőfeszítések történtek a munkaverseny fellendítése érdekében, mivel a szénellátás terén az ország válságos helyzetbe került, az ipar és a közlekedés igényeit a termelés nem tudta követni. Ez természetesen együtt járt a szénbányászat tervszámainak emelésével. A Minisztertanács november 22-én határozatot hozott a szénválság megoldására, melyben szerepet kapott a szénbányászat gépesítése, a munkaerő szükséglet biztosítása érdekében a szénbányászatba áramlók áthelyezésének a meggyorsítása, átképző tanfolyamok indítása, a bányászok anyagi és erkölcsi megbecsülése. (Jutalmazás, hűségjutalom, munkaruha, díszegyenruha, bányásznapi ünnep, állami kitüntetés, bányászlakás-építés stb.). Az életszínvonal emelkedése azonban elmaradt, a nehézipar erőteljes fejlesztése a fogyasztási alapot a társadalmilag elviselhető szint alá süllyesztette. A bányászok erkölcsi megbecsülésének egyik formájának, az új díszegyenruha megszületésének nógrádi vonatkozása is van. Ugyanis Pothornik József baglyasaljai és Havrán István mátranováki születésű szakszervezeti vezető illetve miniszterhelyettes, 1950-ben új egyenruhát csínáltatott a bányászkonferenciára. Farkas Mihály honvédelmi miniszter ezt azonban „temetkezési díszruhához" hasonlította. Ezt követően az 1951-es bányásznapra ismét új ruhakreációban jelentek meg, a nadrágon széles, piros csíkkal. A kezdeményezésük hatására 1952-ben a 100710/1952.BFM/BFM.K.33. számú belügyi rendelettel bányászaink a szovjet bányászok egyenruháját vették át mintául, mely már színében is eltért a hagyományos, tradicionális, fekete színtől. Alapszíne sötétkék volt és zakóból, nadrágból, nagykabátból és sildes tányérsapkából állt. A zakó kétsoros, három gombbal záródott, a bevágott zseben bársony zsebfedővel. Az ujján égszínkék szegély volt, mandzsettaként 3-3 kis gombbal. A váll alatt égszínkék szegélyű, fekete posztó epolette, a rangjelnek megfelelő vállrojttal. (Aranyszínű a mérnököknek, ezüstszínű az altiszteknek, fekete színű a vájároknak). Középen a bányászjelvényt helyezték el. A zakó alatt fehér inget viseltek, bordó vagy fekete nyakkendővel. A díszegyenruhán a munkának megfelelő rendfokozatot helyezték el. 37