Nógrád Megyei Múzeumok Évkönyve XXIX. (2005)

Kapros Márta: Főkötők és fökőtőhasználat a Karancs vidékén

nem került be. A múlt század utolsó harmadának gyűjtői közül Máthé Judit Litkén találta meg halvány emlékét a valamikori egyszerű, puha alsó főkötőnek, amelynek sapka volt a neve. Olcsó, többnyire használt anyagból készült. A kontyot takarta, alján korcba fűzött pertli segítségével rögzítették. Főkötő, kendő alatt egyaránt viselték.

56 Az Ipoly jobb partjáról Babcsan Ágota az alsó fékető, puha fékető, kissapka, kontyfogó terminológiákat jegyezte fel. Szómagyarázataiból annyit tudunk meg, hogy gyolcsból készült, díszítetlen, igénytelen viseletdarab volt, a konty leszorítását, lefedését szolgálta; Bussán a slingelt főkötő alatt is viselték, Szécsénykovácsiban kendőt kötöttek fölé.

57 Számolva bár azzal a közismert jelenséggel is, hogy az ilyen egyszerű főkötőféleségre általában kevesebb figyelem jutott a gyűjtések során, valószínűsíthető, hogy vidékünkön, vagy legalábbis annak nagyobb részén az első világháborút követő időszakban a kontyra kötött kiskendő töltötte be az alsó főkötő szerepét.

58 A tanulmány megírásával elsődleges célom az volt, hogy összegyűjtsem mindazon - a későbbiekben a lényeget illetően már aligha bővíthető - ismereteket, amelyek a különböző jellegű forrásokból az adott táj parasztviseletének egy hangsúlyos elemére, a menyecske főkötőkre és azok használatára vonatkoznak. A vizsgálat alapján részint levonható az a módszertani tanulság, hogy ilyen részletekbe menő elemzés csak a 20. századi gyakorlatról adható, azon belül is inkább csak az első világháborút követő időszakból van rá lehetőség. A korábbi leírások fontosak, az adott jelenség folytonossága esetén időben tágítják egy-egy részlet dokumentálhatóságának határait. Összehasonlításra alkalmas képet azonban olyan mélységben, amilyet a módszeres néprajzi anyaggyűjtés lehetővé tesz, hiába is várnánk tőlük, számos kérdés marad megválaszolatlanul. A gyűjteményi tárgyak a formai elemzést nagymértékben segítik, a mai muzeológiai gyakorlat adatolásának hiányában azonban a korai bekerülésű példányok a készítést, használatot illetően kevés támponttal szolgálhatnak. S esetenként a korábbi tárgy (fénykép), s a később emlékezet alapján feltárt adatok között is felmerül ellentmondás. Másrészt kíváncsi voltam arra, hogy a viseletcsoportok elkülönítésében a menyecske főkötők általában elfogadott, meghatározó szerepe hogyan érvényesül egy konkrét példán. Még akkor is, ha a 3-5 falut magába foglaló, nógrádi kistáji csoportok között a Karancs-vidék viszonylagosan nagy területével kevésbé ígérkezett tipikus példának. A vizsgált területen a menyecske főkötők formájukat és a funkciót tekintve változatos képet mutatnak. Külön-külön is, valamint egymással korrelációban érvényesítve a két szempontot, s még inkább, ha az időtényezőt is bekapcsoljuk. A vizsgálat megerősítette, hogy a legszélesebb eltérj edtségű rakott és slingelt főkötőket sem viselték az egész területen, s immár mind a hatféle főkötőt nézve: egyik elterjedtsége sem feltétlenül esik egybe a női viselet egésze alapján a 19-20. század fordulójára kirajzolódott kistáji tagolódással. Ami nem kérdőjelezi meg a női fejviselet jelentőségét a lokális elhatárolás kérdésében, inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen törvényszerűségeket tendencia jelleggel kell keMÁTHÉ 1978. BABCSAN 1987. Szintén kiveszett az emlékezetből is - ha egyáltalán az általunk vizsgált területre is vonatkozott - a Reguly által jól értelmezhetően leírt, keményítővel merevített vászonból való, „csinált konty"-nak nevezett alsó főkötő, és a magyarázat nélkül említett „papírkonty" (REGULY 1994: 163, 164). 28